2015. szeptember 23., szerda

De Molen Hot & Spicy


De Molen Hot & Spicy (10,2%): A De Molen Hot & Spicy típusú söre a sörszerető közönség részéről a különböző sörös gyűjtőhelyeken adományozott pontszámokból ítélve bár kedvező fogadtatásra talált, némi megosztottságot azért felfedezni vélek a helyezéséből ítélve. Ez utóbbi momentum megfejtése minden bizonnyal abban a jellemvonásban keresendő, amit többek között a címkéjén jelzett Madame Jeanette paprika jelenléte eredményezhet. 
Bár korábban volt már dolgom csípős paprika hozzáadásával készült főzetekkel, ennek a komponensnek a térnyerését nem igazán véltem annyira számottevőnek, ami a különleges ízektől irtózók számára aggodalomra adhatna okot. Ezt a meggyőződést az illatolás során tapasztaltak is erősíteni látszottak, ekkor ugyanis egy kifogástalan, kellőképpen telt, nyilvánvalóan édeskés, kávés-kakaós, picit füstös, hordóérlelt imperial stout aromáival szembesülhetünk. 
Bár szivacsos habja meglehetősen vastag és kitartó, túlzott szénsavassággal nemigen találkozunk, a kezdeti benyomások során sima, krémesen lágy, telt és étcsokoládésan pörkölt malátás ízjegyek fogadnak minket. Koromfekete teste csak ezt követően kezdi felfedni titkait, amire először a nyelvünk hegyén bizsergő izgalmas intenzitás, majd a kakaós hangulatokat követően a garatunkat, nyelőcsövünket tűzbe hozó pikáns rafinéria formájában kerül sor. Efféle energiára korántsem számítottam, ha nem szeretném az ilyesfajta ízeket, azt mondanám, hogy szinte már túlságosan csípős a helyzet. 
Az igazsághoz hozzátartozik azonban, hogy a szimpátiám ezidáig leginkább az étel formájában jelentkező csípősséghez kötődött, és talán a konzervatívabb vélemények szerint bármi, ami ezt a fajta ízt idézi egy sörben, az már túlságosan csípős, jómagam mégis amondó vagyok, hogy a kalandor kedvűek semmiképpen ne kerüljék el ezt a főzetet, a hagyományos felfogás hívei pedig nyilvánvalóan hallani sem fognak róla... 

2015. szeptember 14., hétfő

De Molen Hel & Verdoemenis Wild Turkey


De Molen Hel & Verdoemenis Wild Turkey (11,0%): A De Molen zászlóshajóját Wild Turkey-hordóban érlelni már önmagában is olyan szuperlatívusz, melynek értéke valószínűleg az összes valamirevaló sörfogyasztó számára megkérdőjelezhetetlen. Akik pedig ráadásul a whiskyk szerelmesei is, valószínűleg a paradicsomban érezhetik magukat, miközben ezt az egészen kivételes palackot tartják a kezükben. 
A kávészínű testen puha és krémes, bézs színű habpaplan terül el, mely által a sör már ránézésre is maga a tökély, az pedig, hogy ez a vékonyka habtakaró nem várt módon hosszú életű, csak tovább növeli az ital élvezeti értékét. Dobpergést követően kerülhet sor az illatában való elmerülésre, itt azonban hosszú percekre meg is pihenhetünk, mert ha létezik mennyei aroma, akkor valami hasonló lehet az is. A nemes, tölgyfából készült keretben krémes, tejszínes és kókuszos, a legfinomabb whiskys illatokhoz hasonló kompozíció rajzolódik ki, mely elevenen idézi fel az Anderson Valley Bourbon Barrel Stoutnál tapasztalt aromákat. 
Szinte tökéletes, lézerrel megmunkált formátumú ital, melyről valóban csak a legnagyobb elragadtatással lehet beszélni. Klasszikus imperial stout jegyekkel rendelkezik, melyhez a legbiztosabb alapként az önmagában is példaértékű Hel & Verdoemenis szolgált, ehhez csatlakoztak aztán azok az ízjegyek, amik által egy minden tekintetben kerekebb, részletgazdagabb, nagyobb horderejű főzet kelt életre. A csokoládésziruppal meglocsolt kávéshake-es bevezető alatt pillanatok alatt szembesülhetünk vele, hogy ennél az óriási felépítményél hátradőlve adhatjuk át magunkat az ízek élvezetének, anélkül, hogy a szerkezeti elemek labilitása okozta nyugtalanság legapróbb jelével is számolnunk kellene. A csokoládé, kókusz és vanília tejszínes krémességben egybeolvadó játékát a csikorgó alkohol garattájéktól tapasztalható felsőbbrendű jelenléte inti rendre, majd egy gyógynövénylikőrös kesernye öleli magához a komponenseket, hogy az összhatás igencsak feledhetetlen legyen.
Semmi eltúlzottság, olcsó fogások és üres giccsparádé, ezek az orrbavágó whiskys aromák sem nehezülnek ránk, a kezdeti ámulat lényegében a végsőkig kitart, nem csömörlünk meg az élményektől. A szokatlan hatásokat ugyanis magabiztosan simítják el a megszokott és elvárt klasszikus jellegzetességek, melyek által túlzás nélkül állíthatjuk, hogy egy csúcskategóriás főzet elfogyasztásához volt szerencsénk. 

2015. szeptember 4., péntek

De Molen Heaven & Hell


De Molen Heaven & Hell (12,0%): Egy újabb De Molen imperial stout, mely a megszokott módon olajfekete, szirupos, habja szinte nincs, mint ahogyan szénsavtartalma sem. Ez utóbbi tényező ebben az esetben még inkább hangsúlyos, mint ahogy az a magas alkoholtartalommal általában együtt jár. 
Ha már alkohol, a felmelegedő időjárás egyik sörözést érintő hozadékaként sajnálattal kell, hogy tapasztaljuk, a spájzban történő tárolás önmagában már nem a legideálisabb módja a fogyasztási hőmérséklet elérésének. Ez az oka annak, hogy az első pár illatvételt az italra telepedő alkoholfátyol szövetén keresztül valósíthatjuk meg. A szinte már szúróssá vált aromákat egy pár fokkal alacsonyabb hőfok hatásosan tompítja, így némiképp kedvezőbb hőmérsékletre hűtve részletgazdagabb kép tárul elénk, melyben az alkohol bár az egyik vezérmotívum marad, nagyvonalúan szorít helyet az étcsokoládé, kávé, medvecukor és nehéz maláta testes illatainak. Néha egy kis hamu, bőr emlékképe, vagy éppen epres hangulatok szűrődnek be a kompozícióba, mely amennyire összetett, éppoly visszafogott is egyben. 
Jelentős testesség fogad minket ezután, sűrű, selymes és olajos kortyok közepette próbáljuk magunkba szívni mondandóját, ami leginkább a keserédes vonalat képviselve kezd körvonalazódni. A kakaó, étcsokoládé, mogyoró ízjegyein indulhatunk el, hogy aztán a tengeri sós benyomások is érvényesülhessenek; az alkohol konyakos, kissé füstös hangvételű jelenléte cifrázza a képet, majd a hirtelen betoppanó és távozni nem akaró orvosságos keserűség rúgja fel az egész festőállványt egyetlen mozdulattal. 
Komplex, intelligens imperial stout, olyasféle, melynek markáns kalibere csak koncentrált figyelem esetén szolgál igazi élvezeti értékkel.