2019. november 2., szombat

Charlevoix Dominus Vobiscum Lupulus


Charlevoix Dominus Vobiscum Lupulus (10,0%): Halovány aranysárga színe fölött tömött, pöffeszkedő, hófehér hab fejlődik sebesen, világos árnyalata némi meglepetéssel is szolgál, miután elméletileg "belgian strong ale"-ről van szó. Karakterisztikája alapján ugyanis inkább tűnik valami vadabb, élénkebb italnak, mivelhogy tripelesen csípős, gabonás, ámde IPA-szerűen komlóvezérelt jegyeket egyaránt megcsillant úgy illatában, mint ízében, mely utóbbi amellett, hogy vibráló és könnyed, telt és gazdag is egyben. 
Na nem az a kirobbanó, malátaszirupos jelleg, inkább a fűszeresebb, pezsgőbb hangulatú, szénsavval alaposan teletűzdelt típus, amiben a komló a szokásosnál erőteljesebben képviselteti magát, túlsúlyba azonban nem kerül, a főzet harmóniáját sem bontja meg. Ez utóbbi jellemvonás egyébként a legnagyobb erénye az italnak, letisztult ízvilág, egyszerű, de minden szempontból kielégítő a test. Almás, száraz pezsgős, kenyeres és élesztős jegyek egyaránt megcsillannak a testben, összességében változatos benyomások sorát hordozva. 
Ha helyénvaló is a ráragasztott kategória, annak a könnyedebb, ha úgy tetszik populárisabb verzióját szolgáltatja, ami miatt a magam részéről talán tartózkodnék az élmezőnyben elhelyezni az italt, amellett, hogy természetesen egy kiemelkedően jó főzetről van szó. 

2019. október 27., vasárnap

La Trappe Quadrupel Oak Aged Batch #22


La Trappe Quadrupel Oak Aged Batch #22 (11,0%): A La Trappe Quadrupel Oak Aged-sorozat általam kóstolt eddigi ötödik tagjaként a 22-es sorszámú verzió német single malt hordóban érlelődött egy darabig, a whiskey-kölcsönözte jegyek azonban olyannyira nem válnak elsődleges jellemzőivé a sörnek, hogy csak halványan, kellő levegőztetés után bújnak elő a vaníliás, fahordós aromák, melyekhez azonban egy sokkal erőteljesebb, szinte már búzasörösen banános, almás, összességében igen könnyed hangvétel társul. 
Ez az elegancia az ízében is maradéktalanul teljesülni látszik, tartalmas, de mégsem nehézkes, lágy és bársonyos kortyokba ágyazva bújnak meg a megszokott aszalványos-kompótos, cifra élesztős jegyek közé szőtt likőrös íznyalábok, mindez a megszokott vattacukros, rágógumis lepel alatt. Az érlelés itt is visszafogottan érezhető, nem ordít a sörből a whiskey hangulata, egy újabb árnyalatot azonban hozzátesz az egyébként is színes, ízig-vérig trappista kompozícióhoz. 

2019. október 20., vasárnap

Buxton / Omnipollo Yellow Belly Sundae


Buxton / Omnipollo Yellow Belly Sundae (12,0%): A Yellow Belly bourbon hordóban érlelt változataként hasonló karakterisztikára számíthatunk, mint az "alap" verzió esetében, s ha szerencsénk van, egy vaskos, hordóérlelés adta hangulat cifrázza majd azt a képet, amelyet úgy hihettünk, már nemigen lehet. Talán nem is olyan nagy baj, hogy e főzet nem ebbe az irányba mozdult el, s nem akart még lapot húzni a mogyoróvaj-stout értékeire. 
Összetevői között bár a laktóz, a kakaó és vanília mellett a keksz és földimogyoró aroma is feltüntetésre kerül, közel sem olyan vakító a kép, mint a Yellow Belly esetében, mind aromáit, mind ízjegyeit megzabolázza a whiskey atyai szigora, s bár ebben is szikrázni látszik minden, ami süteményes hangulatot idéz: mogyoróvaj, fehércsokoládés profitterol, csokoládés-vajas keksz zamatai villámlanak, az ízpetárdák egy megfontoltabb, érettebb keretben jutnak szóhoz, mely által az egész ízvilág kifinomultabbá, mélyebbé, magasabb röptűvé válik. 
Egyesek a bohókás, zabolázhatatlan karakterre esküsznek, másoknak az átlagos sörökhöz képest még mindig zavarba ejtően sokszínű karakter nyerheti el a tetszését, mindenesetre nehéz lenne választani a két típus közül. Éppen ezért én a magam részéről mindkét főzetet egyforma pontszámmal jutalmazom. 

2019. október 13., vasárnap

Omnipollo / Buxton Yellow Belly Peanut Butter Biscuit Stout



Omnipollo / Buxton Yellow Belly Peanut Butter Biscuit Stout (11,0%): Ilyen névvel nemigen lehet rossz egy imperial stout sem, nyilvánvaló módon ez sem volt az, bár akkor még keveset mondtam… Éjfekete, vékonyka habot gerjeszt, ami azonban egy bézs gyűrű formájában mindvégig ékesíti a tűzijáték-szagú italt. Másodperceken belül meg is nyit az édesszájúak Kánaánja, varázslatos illatai olyan desszertszerű komponensek hangulatát hordozzák, amelyek a címke okítása szerint valójában nem összetevői a sörnek. 
A mogyoróvajas áradatról talán felesleges is szót ejteni, mindenesetre a krémesség, a tejcukros buké kávétejszínes fonalai olyan kifejező aromaszövetet terítenek az ízlelés útjába, amelyeknél egyértelműbb iránymutatás talán nem is akad. Azáltal, hogy a mogyoróval ízesített kávé hangulata szinte orrba vágja a felkészületlen fogyasztót, az ízét illetően sem sok könyörületre számíthatunk. Ha lehet, az ízvilág ugyanez, csak még direktebb formában, finomkodás és tapintat nélkül üvölti létjogosultságát a főzet elnevezésének. A forró csokoládés, kakaós kortyok elolvadnak a szájban, tonnás súlyúak és olyannyira intenzívek, hogy már egy kisebb mennyiség befogadása után is úgy érezzük, mindent tudunk... 
Az elcsépelt mondat, mely az eddig kóstolt sörök édességének mértékére utal, itt nem sok információt hordoz, egyértelmű, hogy ebben a tekintetben kimagaslik az ital, és ha valamely főzet ebbéli tulajdonságában próbálná túlszárnyalni, ott már a sör, mint kategória keretei válnának megkérdőjelezhetővé. A Yellow Belly azonban oly módon meghökkentő, hogy közben minőségi is, s úgy robbannak szét a cukormázas ízjegyek, hogy azok darabjai is tartalmat hordoznak. A különlegesség netovábbja, az idei év egyik legnagyobb durranása. 

2019. október 6., vasárnap

Emelisse White Label Barley Wine (Heaven Hill BA)


Emelisse White Label Barley Wine (Heaven Hill BA) (15,0%): Komoly terep a barley wine-ok világa, szigorú italról van szó ugyanis, mely nem igazán tűri a balul sikerült vonások jelenlétét, markáns, súlyosabb formátumából adódóan kevésbé megbocsátó a kilengésekkel szemben, ha azonban egyben van a szerkezet, az egyik legizgalmasabb típus is a malátabor műfaja. 
15%-os, Heaven Hill hordóban érlelt sör esetén a feltételek több, mint adottak, egy olyan nagy nevű gyártó, mint az Emelisse esetén pedig valószínűleg túlságosan nagy melléfogásokról sem beszélhetünk, és ahogyan annak lennie kell, a kóstolás minden egyes fázisát hátradőlve élvezhetjük, annak biztos tudatában, hogy ez a palack valóban stílusának egyik legnagyobb királyát tartogatja. 
Zavaros, mustos, barna színe van, valamint piszkosfehér habja, továbbá remek illatai, amik egy túlcsordult malátásbödön, datolya, aszalt-cukrozott paradicsom és természetesen tejszínes bourbon hangulatát hordozzák. A végtelen mélységek, mennyei magasságok itala, ha létezik tökéletes karakter, ez közel áll ahhoz, a tejszínesen bársonyos krémesség lepelként takarja be és csendesíti le a kirobbanni készülő ízjegyeket, amellett, hogy az élénkség is a jellemvonásai között tüntethető fel a szerkezetnek. 
Mézédesen vibráló gabonaszirup egy cseppnyi fanyar, élesztős hálóba burkolva, melyhez a komló aromásabb, vadságától megfosztott, érettebb jellegű hangulata is csatlakozik, ezek a jegyek azonban csak tökéletes aláfestésként szolgálnak a whiskey játékához, ami magára von minden figyelmet. Az érlelésnek az a fajta testet öltése ez, amikor a fahordós jegyek nem csak úgy rátelepszenek, semmint inkább beleivódnak az ital lényébe, lelket adnak a karakternek. Ezek alapján azt gondolom szükségtelen túlhangsúlyozni, hogy a műfaj szerelmesei számára kötelező darab. 

2019. szeptember 22., vasárnap

Prairie / Evil Twin Bible Belt


Prairie / Evil Twin Bible Belt (13,0%): Igazi sötét bájital, a maga 13 százalékával súlyos főzetnek mondható, bár teste ebből nem sok mindent mutat, már ami az alkoholos érzet intenzitását illeti, jól beépül a sör szerkezetébe. Kezdetben földes, fekete aromák bontakoznak ki, majd hamar átveszi a hatalmat egy paprikás, annak is a zöldebb, még inkább tölteni való válfajához tartozó vonal, szinte érezzük a levegőben a zsíros kenyér hangulatát, vagy bármi más ételét, melyhez ropogós paprika dukál kísérőül. 
A pikáns hangulat aztán nagyszerűen megmarad, miközben az italt kortyolgatjuk, az aromák efféle ízvilágért kiáltanak, teljes a párhuzam az érzékszervek által tapasztalt síkok között. Pont annyira csípőskés, hogy folyamatosan élvezhető legyen, nem a meghökkentés erejével hat, majd vált át tolakodóba a karakter, mindvégig megmarad különlegesnek, mégis közelinek és rokonszenvesnek. 
Vibráló elegye fűszeres, füstös, pikáns és vaníliás jegyeknek, melyek egy pont annyira könnyed és elegáns testben találnak magukra, hogy ne legyen túl nyomasztó a hangulat, mint ahogyan az a hasonló stílusú főzetek esetén könnyedén bekövetkezhet. A kulináris igényeket is kielégítő sörök az eddig kóstolt darabok alapján a Prairie specialitásai, melyek sorában a Bible Belt valószínűleg kimagaslik. 

2019. szeptember 1., vasárnap

Toszkána - Cinque Terre 2019

Az már a toszkánai utazás kezdetén felmerült bennem, hogy ez a nyaralás talán már csak illendőségi okok miatt sem feltétlenül a sörről kell, hogy szóljon, akkor azonban még nem gondoltam, hogy egy már-már borítékolható módon felfejlődő megfázás lesz a fő oka a sörözés terén tanúsított visszafogott magatartásomnak. 

A betegeskedés tehát némileg beárnyékolta a kedvenc italomat árusító helyek utáni keresgélés önfeledt jellegét, s természetesen magára a vakációra is rányomta a bélyegét, oly mértékben azonban nem szegte kedvem, hogy néhány palack tartalma, s némi csapon fogant főzet felett ne mondtam volna ítéletet a megfelelő fórumok némelyikén. Tekintettel a körülményekkel, utólag azért hálásan gondolok vissza ezekre a napokra, némi hiányérzet azonban elkerülhetetlenül felüti a fejét bennem, ha arra gondolok, mi lett volna, ha ez a kis incidens nem szól közbe. 

Toszkána és Cinque Terre nyilvánvaló okokból nem elsősorban a sörkedvelők ámulatba ejtésére készült fel a hosszú évek során, azonban - mint manapság a legtöbb helyen - itt sem kell feltétlenül elveszettnek érezniük magukat azoknak, akik a sörözés oltárán áldoznának egy keveset. Én is így tettem, melynek eredményeképpen az alábbi, legrosszabb esetben is átlagosnak mondható főzetekhez volt alkalmam hozzájutni, ezek között azonban egy-két igazi csemege is a horgomra akadt.

CRAK / Bearded Iris / Other Half Do They Like Triple IPA Did They Drink Three (3,0%): Sajnos már igen régóta nem volt szerencsém tesztelésre méltó sörhöz, ezért külön öröm, hogy a nagy szomjúság csillapítására nyitott doboz tartalma mind küllemre, mind illatra, mind ízre minőségi sörözéshez adja meg az alapokat. Ananászlé színe alatt mangóhúsos aromák rejlenek, alkoholfokra könnyű, komlótartalom szempontjából azonban nem az a pehelysúlyú főzet. A trópusi hangulatokat remekül hordozza, bár hatalmas masszivitást ez esetben nem igazán találunk a testben. Könnyed, ananászos utóízzel búcsúzik, kellemes, frissítő emlékeket hagyva maga után. 

CRAK Plain of the Po (5,2%): Hasonló karakterisztikájú sör, mint az előző Crak főzet, amit elfogyasztottam, ebbe azonban nagyobb mennyiségű alkohol, s érzetre meg dúsabb, gyümölcsösebb komlótartalom került. Színe pompás, trópusi gyümölcs-nektár benyomását kelti, ízvilága pedig egyszerre lágy és fanyar, éles, majd kenhetővé szelídülő, mangós, papayás csemegekosár. A manapság olyannyira népszerű vonal egyik képviselőjeként az én szívemnek sem volt éppen idegen a stílus. 


Left Handed Giant Wild Years (6,0%): Virágos, gyümölcsös aromák szűrődnek ki a fátyolos ital karimája alól, belekóstolva pedig ropogós ízjegyek törnek a felszínre félérett, zöldalmás, barackos színezetben. Könnyed szomjoltó tetszetős tartalommal, sokszínű, aromás komlók száraz hatású, mégis ízgazdag játékával. 


Baladin Xyauyù Kioke (14,0%): Számomra mindig is sokat jelentettek azok a sörök, amelyek úgy voltak képesek elrugaszkodni a klasszikus értelemben vett sör fogalmától, hogy közben nem estek át valami értékelhetetlen kategóriába, s nem keltettek visszatetszést különcségük által. 
A Baladin Xyauyù-sorozatát így természetesen mindig is nagyra tartottam, a Kioke verziót pedig egyenesen valamiféle ihletett sörspecialitásként emlegetném, mert ez valóban semmihez sem fogható, kivételesen egyedi sörélményt nyújtó főzet. Az olajos, szénsav nélküli testről kár is beszélni túl sokat, azt már megszokhattuk. Az illataival általában sem lehet egykönnyen betelni, ez esetben azonban még ezt a tétet is emeli, s valami elképesztően zavarba ejtő kompozícióval áll elő. 
Mézédes fanedv, dohányos juhar, konyak, érett szójaszósz, fa-eszenciás parfümök buja egyvelege, melyhez selymes folyamként csatlakozik a marcipános, rumos, sherrys, s megint csak juharszirupos, nesztelenül surranó, végtelen mély kánaán. A fa ezerszínű jegyei mindenhol ott munkálkodnak az italban, az Oscar-díjra érdemes főszereplő játékát bármeddig csodálnám. Le a kalappal az olasz mester előtt, ez az ital exkluzív alkalmak prémium minőségű kísérőjeként is bármikor megállná a helyét. 


Extraomnes Tripel (8,6%): Egyszerű vonalvezetésű tripel banános, gyümölcskenyeres jegyekkel, gazdag, gabonás alaphangulattal, aromás, élesztős karakterrel. Hagyományosan belga stílusgyakorlat, cseppnyi komlós mondanivaló, jóleső, kerekded, könnyedén gördülő tartalom. 


Põhjala Cellar Series - Kolumbus Krisostomus (10,6%): Végre egy hordóérlelt költemény, melyben a Pohjala ritkán tud hibázni, s ekképpen a végeredmény kedvező előjeléhez sem férhet túl sok kétség, különösen, ha madeira, s bourbon hangzatos párosáról van szó. Illataiban a whisky viszi a prímet, melyhez édeskés, mazsolás, juharos, őszi faleveles árnyak csatlakoznak, majd egészülnek ki ízükben egy adag rumos-meggyes, vaníliafagylaltos, csokoládészirupos nyakonöntéssel. Az a fajta ital, amely bár lassan kortyolgatós, mégis lehetetlen betelni vele, minden cseppje izgalom, s kitüntetett figyelmet érdemel. 


Garage / Cloudwater Outlier (4,8%): Nem kizárólag küllemében, s illataiban, de ízében is ananásztól hangos a főzet, könnyednek induló kortyai kiegyensúlyozott tartalommal bírnak. Az éles és zamatos, ropogós, de gömbölyded jegyek keveréke megfelelő kombinációját adja egy rohamtempóban kortyolható, virágos és gyümölcsös hangulatú elemekből építkező, mindeközben pedig kellően markáns sörnek. 


Basqueland / Cervisiam Churros con chocolate (10,0%): A Cervisiam igen ért a desszertsörök készítéséhez, ez esetben egy churros-t öntöttek folyékony formába a spanyol társalkotók segítségével. Van tehát itt minden, a forró csokoládé, fondantos fánk aromáit süteménytésztás, kakaós, konyakmeggyes elemek játéka követi, s mivel abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy korábban már volt alkalmam valódi churros-t majszolni, nem nehéz odaképzelni ezt a spanyol desszertcsodát sem. Mindemellett selymesen siklik, bár az átlagosnál magasabb szénsavtartalommal bír, könnyedén leszalad egy üvegcse, dacára a 10%-os alkoholfoknak. Mind a tíz ujjamat megnyaltam utána. 


Fyne Ales / De Molen Cold Brew Mills and Hills (9,5%): Folyékony csokoládé, bonbonmeggy, lávatorta, brownie, dohány, bőr és frissen őrölt kávé aromái alapozzák meg a hangulatot az elkövetkezendő percekre, letisztult vonalvezetésű, klasszikus stílusú imperial stout alakja rajzolódik ki félreérthetetlen módon. A kávé gömbölyű aromái természetesen ízében is visszaköszönnek, ahol megnyílik a terep a többi fekete gyöngyszem folyékony testet öltése előtt is, magas kakaótartalmú étcsokoládé, némi aszalt szilva, s megannyi pörkölt maláta sötét keveréke teszi meghitté a pillanatot a kávézással egybekötött sörözés szerelmesei számára. 


BrewDog Zombie Cake (5,5%): Sajnos a kóstolás pillanatában éppen heveny megfázással küszködök, ezért nem túlságosan cizellált az összhatás, nem utolsó sorban ennek a tényezőnek köszönhetően. Némi kávé, nápolyi ugyan visszaköszön illatában, az értékeléseket olvasva azonban sokkal nagyobb robaj talán egészségesen sem ért volna. Íze éppen ehhez fogható, üres kávés, étcsokoládé-krémes vonalak simulnak egybe egy közepes testben, amely végül ennek megfelelő eredménnyel is zárul. 


BrewDog OverWorks Cosmic Crush Cherry (6,0%): Frissítő teste meggymagos, amarettós, cseresznyebefőttes, zöldalmás és vattacukros aromákat áraszt, melyek alatt közepesen fanyar, telt és zamatos jegyek húzódnak meg. Az éretlen gyümölcsöké a főszerep, a meggy, némi citrus, s száraz vörösbor savházassága alapozza meg a kedvező ízélményt. Kellemes csemege, forró nyári napok remek levezetője. 


Eastside / Birrificio Italiano Personal Jesus (10,0%): Mivel még lecsengőben van a nemrégiben összeszedett megfázásom, kivételesen nem érzem hátránynak, ha kissé tolakodóbbak a benyomások egy sörben, mint kellene. Valószínűleg ez történhet most, amit egy cseppet sem bánok, így ugyanis éppen ideálisnak tűnik számomra az aromák kissé mustos, zöld leveles, karamellás színezetének, majd a kortyok cukrosan malátás, szirupos, komlókompótos hangvételének mértéke. Intenzitásban nincs hiány, s véleményem szerint az elemek megkomponálása is dicséretet érdemel; teljes értékű olasz főzet az amerikai wheat wine-ok jegyében. 


Põhjala Cellar Series - Loits (11,5%): Sejtelmes illatai talán csak az én megfázással küszködő orrom számára nem biztosítanak kellő kitárulkozást, halovány bogyós gyümölcsös, ázott fahordós, akácmézes aromák lengedeznek csendben a pohár karimája körül. Ízében erőteljesebben érvényesül az érlelés hatása, porterekhez képest élénk, érett gyümölcsös szerkezetben csillannak meg a vaníliás, whiskys, krémesebb hangvételű jegyek. Nem az a szörnyű mélység, talán lehetne összetettebb is, néhol kissé éles és csiszolatlannak ható, összeségében azonban ízletes főzet, a Pohjala ezen a téren ritkán tud hatalmasat hibázni. 


Baladin Open Amber (7,5%): Kellemes banános, karamellás, rágógumis aromák, kissé vizes, közepes test, kevésbé intenzív izjegyek. Malátás, kenyérhéjas elemek vezetnek el a végkifejlethez, ahol komlókesernyes levezetéssel búcsúzik a sör. Nekem bejött, lényegében semmi probléma nincs az itallal. 


Baladin Soraya (3,7%): Üdeséget sugárzó, szalmasárga szín, gabonás, tripel-szerű aromák cseppnyi barackos, almás, citromos és vadvirágos hangulattal. Végtelenül puha ízjegyek, könnyed, szinte sikló kortyok, citrusos, búzás, zöld teás frissesség a nyári időszakra kiváló érzékkel lefőzött sörben. 


La "Bireta" delle Cinque Terre Vernazza (5,9%): Sárgabaracklé színű teste bohókás illatokat áraszt, almapüré, baracklekvár, s hasonló, egyszerre gyümölcsös és malátás aromák bukkannak fel. Íze is kissé szertelen, sűrű kortyai kenyeres beütésű, gabonás, néhol pedig valamiféle kartonos jellegét öltenek, ezen terülnek el az enyhén spontán módon megjelenő, fanyarkás és cseppet lagymatag komlós jegyek, amelyek ugyan kissé suta módon, ám mégis szerethető formában hordozzák az IPA-jelleget. A sör névadó városkája pedig olyannyira magával ragadó, hogy általa a sör is nyomban felértékelődik. 


La "Bireta" della Cinque Terre Manarola (6,0%): Mandarinnektár-szerű külleme igazán bájos, akárcsak a nyaralásom méltó lezárásaként meglátogatott tájegység, melynek tagja a főzet névadója is egyben, s mivel a Cinque Terre igencsak közel került a szívemhez, a Manarola nevét viselő sörről akarva sem tudnék semmi rosszat mondani. Erre azonban nincs is szükség, hiszen aromái bár érdekesek, a jó értelemben vett szokatlanság jelzőjével illethetőek. Ananász, mandarin, narancs és füge hangulata rejlik a pohárban, melyhez kissé éles és közepes súlyú, mégis szimpatikus, könnyen kortyolható, s ízletes test párosul. Nem is igen értem a pontszámokat, számomra ez minden további nélkül több az átlagosnál. Kellemes emlékek őrzőjeként minden cseppjét kiélvezve fogyasztom el a sorozat ezen darabját is, sajnálva, hogy a többi település nevével fémjelzett palackokat nem emeltem le a polcokról. 

2019. augusztus 11., vasárnap

Prairie Okie


Prairie Okie (12,0%): Kifejező, kézzel festett stílusú címkéi mögött a Prairie üvegeiben általában fajsúlyos főzetek lapítanak, egy whiskey hordóban érlelt "imperial brown ale" esetében pedig, amely néhol american strong ale-ként tűnik fel, már az e szavak által adott jellemzés is nagy potenciál jelenlétét sejteti a sörben. Úgy is lesz, halvány kólaszíne és szerényke habja önmagában sem rossz párosítás, hát még ha azok olyan illatok hordozói, mint ez a tejszínes, whisky-krémlikőrös, aszalódás folytán koncentrált cukortartalmú piros zöldséges aromanaszád. 
Forgatva van csak elemében igazán, ilyenkor szikrázó nyalábokat szór szét a levegőben. A tölgyes, ázott fahordós zamatoknak nem sok szénsav szükséges, itt sincs igazán túlcifrázva élénkséggel a főzet, de szerkezete akkor sem lenne különösebb bajban, ha még ennyi szén-dioxid molekulával sem rendelkezne. Röviden tehát sima járású, halk szavú ital, az erő az ízjegyekben lakozik, melyek vaníliás-kókuszos-tejszínes háromság szövevénye által fejlődnek ki, a könnyedebb karakterű whiskey-k hangulatával felruházva. Iskolapéldája annak, ahogyan az érlelés adta többlet valóban magasabb szintre emel egy alapjában véve is remek főzetet. 

2019. augusztus 4., vasárnap

Omnipollo Noa Pecan Mud Cake


Omnipollo Noa Pecan Mud Cake (11,0%): Stílszerűen sáros-fekete sörünk megkapó, bársonyosan sötét köntösben érkezik a pohárba, tetejére bézs színű, haraphatóan telt habsipka kerül. Forgatása jóleső érzést nyújt, miután egy erőtől duzzadó, harsány, mégis elegáns vonalakkal megáldott, rendkívül egyedi illatkompozíció szökken elő hirtelen, hogy szertelenül ontsa magából a csonthéjas termések megannyi barna aromáját. 
Dió, mogyoró, gesztenye természetes zamata fejlődik fel, remekbe szabott alapját képezve az ital ízvilágának. Minden egyes kortya magán viseli az előző komponensek karakterét, mogyorós jegyeivel betelni egyszerűen lehetetlenség. Mindehhez pedig egy intenzív forró csokoládés, ízesített kávés hangulat társul, mely által a főzet a lehető legízesebb imperial stoutok egyikévé avanzsál, a stílus azonban, melyben a sör testet ölt, legalább annyira egyedi, mint maga az ízvilág. 
Éppen annyira intenzív, hogy a szerkezet egyértelmű, mégis sejtelmes legyen, az erőltetettség érzete pedig messziről elkerülje, mely jellemvonás a speciális összetevőkkel megáldott italok értékének egyik fokmérője lehet. Így mindenképpen azt kell mondanom, hogy különlegessége a jó ízlés határain belül épül fel, egyedi karaktere mégis felejthetetlen. 

2019. július 28., vasárnap

Westbrook Mexican Cake Imperial Stout


Westbrook Mexican Cake Imperial Stout (10,5%): Évfordulós sörök. Ha a szerencse úgy hozta, egyet-kettőt magam is kipróbálhattam közülük. Némely esetben a főzőmesterek az ünnepi mondanivalót az extremitások talaján kívánták megformálni, máskor inkább a kiforrott, hagyományosabb módon, mégis művészien megkomponált szerkezet adta az emlékezetes darabok kivételességét. A Westbrook Mexican Cake-je esetében inkább az előbbi példa érvényesül, amikor is a hangulat megteremtését a kakaó-, és vaníliabab, fahéj és habanero paprika jelenlétére bízta a dél-karolinai főzőbrigád. 
A komponensek szinte megkívánják, hogy olyan testben lakozzanak, mint amilyen ezé a főzeté: bársonyosan siklik a pohárba a kávészínű szerkezet, olajos lenyomatokat hagyva annak falán. Piszkosan szikrázó illatai vad mulatozásba kezdenek, mézes-kakaós-vaníliás töltények durrognak, pikantériája a levegőt is átjárja. A cseppnyi füstösség, melyet a paprika élénk karaktere biztosít, vészjóslóan borul a tivornyázó aromavilágra, innen már csak egy pár pillanat és kiderül, hogyan valósul meg mindez az ízek koordináta-rendszerében. 
Füstösen szilvás, alkoholban ázott fügés, koncentrált aszalványos nyitánya igen intenzív, a szánkban megtartva a vanília is csatlakozik a maga dimenzióival, szinte tapintható a jelenléte, majd lassan megérezve, hogy valami durvábbnak kell történnie ennél, lenyelve tör belőle elő a csípős mondandó, immár az iménti ízjegyekkel keveredve, a szájzugunkat felperzselő módon éled fel a füstös hamu alól a tűz. 
Pár korty után úgy véljük, a 0,65 literes kiszerelés nem a megfelelő keret egy efféle élmény pozitív kicsengésének megőrzéséhez, s idővel mintha szétesni látszana a szerkezet a más síkokon mozgó fahéjas, vaníliás és paprikás rétegek elcsúszása okán. Később azonban valahogy összeáll, kisimul, megnyugszik a vad folyam, és a csípős hangvétel bár nem csitul, elfogadhatóvá válik a toleránsabb ízlésűek számára. Egyszerre talán kicsit sok, azonban ha megfelelő hangulatban kapja el az embert, mindvégig rabul tudja ejteni. 

2019. július 21., vasárnap

Camerons Obsidian Imperial Porter Rum Barrel Aged


Camerons Obsidian Imperial Porter Rum Barrel Aged (9,2%): Karibi rumos hordóban nemesített imperial porterként ismerősen hathat a kanadai főzde itala, mivel az érlelésnek ezzel a típusával éppen a minap volt alkalmam szembetalálkozni a Prairie Pirate Noir személyében. 
Hasonló karakterisztikára készültem tehát, mely várakozásomat már a kitöltést követő kép felülírni látszott, a főzet ugyanis egy rendkívül kerek, szinte kikezdhetetlen formavilággal megáldott ital vonalait sugározta szurokfekete testtel és egy ujjnyi bézs színű habpaplannal. 
Nem az a szirupos, motorolajszerű, áttörhetetlen test, mint amit a vérmesebb imerial stoutoktól megszokhattunk, néhol bebocsátást enged pár fénynyalábnak, vékonynak azonban semmi esetre sem nevezhetnénk. Illatai is teltek, sötétek, mégis játékosan könnyedek; a pirított, földes vonalakat néhol beteríti egy színes, alkoholos köpeny. 
Tartalma már kevésbé sokrétű - morcos hangulatú, pörkölt, szinte már hamus, fekete kortyok gördülnek lefelé komótosan, a nehéz, étcsokoládés és robusztus kávés hangulatokat hosszas, karcosan kesernyés utóíz követi. 
Némi alkoholos szövet itt is ráfeszül a szerkezetre, egy villanásnyi rumos kicsengés kivehetővé válik, a főszerep azonban a komoly, súlyos, férfias mondanivalóé. Az égetten kesernyés hangulatok szeretői ebben a sörben találják majd meg számításaikat. 

2019. július 16., kedd

Prairie Pirate Noir


Prairie Pirate Noir (12,0%): Kólaszínű testet ölt a Prairie jamaikai rumos hordóban érlelt, exkluzív csemegéje, kissé áttetsző textúráján leheletnyi habgyűrű időzik csupán néhány perc erejéig. Színes illatai édeskés alkoholok aromáit hordozzák, érlelt jegyek törnek elő hirtelen. Vaníliacukros, gesztenyés, rumos hangulatok tanyáznak a levegőben, szikrát szór a szerkezet. Bársonyosak a kortyok, ahogy annak lennie kell, szerény mértékű szénsavasság keretében bújik meg a forró csokoládés, rummal ízesített kávés kompozíció, kissé csípős, leplezetlen alkoholos zárással. Szertelen imperial stout, amolyan férfiaknak való nyalánkság. 

2019. július 3., szerda

Dunham SuperMoine #3 Deze Monnik Is Dronken


Dunham SuperMoine #3 Deze Monnik Is Dronken (11,2%): Részeg szerzetessel előhozakodni egy quadrupel címkéjén megsüvegelendő vállalkozásnak tűnik, nagyjából meg is lennénk a főzet karakterisztikáját illetően… Quadrupelnek quadrupel, már ami az élénkségét illeti; ha nem vagyunk résen, értékes percek mehetnek el a kitöltés helyszínének takarításával. 
Olyan zavaros, amilyennek egy nehéz formátumú, belga stílusú italnak lennie kell, opálos teste koszos réz színben tetszeleg. Élénk, élesztős, ismerősen sejlő aromák a maguk diós-sárgabarack lekváros, ha úgy teszik zserbós jellegével. Ízre közel esik az enyhébb fanyar belgák hangulatához, miközben természetesen magán hordozza a quadrupel műfaj súlyát is annak vaskos, markáns, ódon karakterével. Nem az a cukorszirupos ízfolyam, az aszalt szilvás, hamuban sült datolyás, sült kenyérhéjas vonalak mellett száraz vörösboros jegyeket is megcsillant, komplex és tartalmas kortyokat rejteget. 

2019. június 30., vasárnap

De Molen Cuvée #3


De Molen Cuvée #3 (11,4%): Varázslatos imperial stouttal örvendeztet a De Molen a Cuvée #3 személyében, nem akármilyen főzet ez, ugyanis többféle hordóérlelt remekmű elegye az egyedi formátumú ital. Miután a feltüntetett szavatossági időtartam megjelölésére vetünk egy pillantást, már nagyjából sejtjük, miféle mélységek várnak ránk az elkövetkezendő percekben, egyszersmind lelkiismeretünkkel is szembe kell néznünk, amiért mohóságunk következtében a 2040-ig eltartható főzetet idejekorán meg óhajtottuk ízlelni. 
A kólaszínű test elegáns könnyedséggel suhan ki a palackból, meglepő módon visszafogottnak tűnik az ital súlya. Elég azonban egy szippantás, hogy az aromákkal szembesülve hatalmába kerítsen minket az a vaskos és szövevényes illatszerkezet, amely a legbrutálisabb imperial stoutok sajátja. Faháncs, fahordó, alkoholban ázott faforgács elemi erejű illata töri az utat a kávés, csokoládés görgeteg előtt, melyeket azonban a diós sütemények vaskos, jól kivehető aromája hajt előre. Az érett, cseresznyés-diós jegyek szinte kicsattannak a levegőben, ez a kompozíció már önmagában megér egy misét, a testességre vonatkozó kételyeinket pedig rögvest eloszlatja. 
Az ekkora formátumú aromák csakis nagy kaliberű italhoz párosulhatnak. Nincs ez másként ebben az esetben sem, a lehető legsúlyosabb zamatok fogadnak minket hamarosan; a krémes, csokoládés, desszertszerű jegyekhez enyhe tőzeges, orvosságos whiskys, semmiképpen nem finomkodó rumos hangulatok társulnak, mindez egy bársonyosan lágy, kirobbanóan telt, alkoholok pazar versenyfutásától villódzó szerkezetben. Az egyetlen negatív benyomást természetesen a túlságosan korai elfogyasztás keltette érzések okozták, mely nyilvánvalóan korántsem az ital nemlétező hibáit, semmint fogyasztója hiányosságait tükrözik, az ugyanis egyenesen elképzelhetetlennek tűnik, mire lenne képes ez a sör pár évtized múlva. 

2019. június 23., vasárnap

Hoppin’ Frog DORIS The Destroyer


Hoppin’ Frog DORIS The Destroyer (10,5%): Tökéletesen fekete, olajos, halk léptű főzet kerül elő az üvegből, barna habot produkálva, mely rögvest tova is tűnik. A kinézete semmihez nem fogható, talán csak a legjobb imperial stoutok külleméhez, valóban minden igényt kielégít, csakis a legjobbat sejteti. Tömör, vaskos illatok, pörkölt maláta, étcsokoládé és kávé, hamu és faháncs, meggymagos-marcipános vonulatok vágnak orrba minket. 
Karaktere a végletekig kiforrott, kirobbanóan telt, izgalmas és kikezdhetetlen szerkezetű. A markáns, malátás alapokon pörkölt, füstös hangulatok telepszenek meg, majd a konstrukció egyre csak nő, terebélyesedik, kávélikőrös jegyekkel vegyül, étcsokoládés bársonyossággal, kakaós lágysággal keveredik, miközben egyre mélyebbé is válik a szerkezet. A végszó pedig tovább nyújtja az élvezeteket, a komló hosszan tartó, hamus, fekete keserűsége másodpercekig uralja a terepet az utóízében. 
Remekbe szabott főzet, akárcsak Boris nevű testvére, itt azonban a komlós zárás adta karakter speciális jelleggel ruházza fel a nagyvérű imperial stoutot. 

2019. június 10., hétfő

Mikkeller Beer Geek Brunch Weasel (Cognac Edition)


Mikkeller Beer Geek Brunch Weasel (Cognac Edition) (10,9%): Már amennyire egy konyakos hordóban érlelt imperial stout klasszikusnak tekinthető, olyannyira illik ez a jelző a Beer Geek Brunch Weasel Cognac Edition-re. Olajos textúra, sima futású, szurokfekete test egy villanásnyi kakaóbarna habbal, nem okoz túl nagy meglepetést. 
Likőrös, konyakos elemek, medvecukros, malátafergeteges aromák, majd lágy, ideális szénsavkeretbe ágyazott kávés, sötét mondanivalójú étcsokoládés ízek következnek. Nagy formátumú, kissé füstös és paprikásan pikáns kortyok, melyek száraz lecsengéssel búcsúznak, nem feltétlenül az észveszejtő hangulatok, inkább a megfontolt, elegáns és letisztult jegyek hordozói. 

2019. május 26., vasárnap

La Trappe Quadrupel Oak Aged Batch #18


La Trappe Quadrupel Oak Aged Batch #18 (10,0%): Izgalmas darabok márpedig klasszikus főzdék falai közül is előléphetnek, a La Trappe Quadrupel Oak Aged-sorozat darabjai a legjobb példák erre. A 18-as számot viselő főzet muskotály-, brandy- és oloroso-, valamint újonnan égetett fahordó felhasználásával készült, a kombináció eredményeképpen pedig egy meglepetésektől mentes, kirobbanó ízvilágú trappista született. 
A korábban tapasztaltaknak megfelelően habja ennek a típusnak sincs, belekóstolva majd azt is megállapíthatjuk, hogy lényegében szénsavtartalma sem. Rezes-barnás színe azonban varázslatos illatokat rejt; ahogyan az az érlelt verzióknál lenni szokott, a sör karakterisztikája az aromák terén vékony alapként húzódik meg, melyre ez esetben csodás virágos, mézes, likőrös és aszalványos réteg kerül. A virágok között bámulatos módon fedezhető fel a rózsa és liliom képe is, rendkívül lágy és gyengéden tartalmas a szerkezet. 
Kortyai teltek, desszertszerűek, datolyás és mazsolás, szintén mézes és vaníliás, enyhén füstös, dohányleveles jegyek hordozói. Ennyi összetevőtől sem súlyosak azonban, az italnak minden perce élvezhető, mi több, megunhatatlan. Egyszerűen remek ez a példány is, nem véletlen, hogy a Ratebeer oldalán a kategória 50 legjobbja között jelenleg 8 (!) darab La Trappe Quadrupel Oak Aged verzió szerepel. 

2019. május 19., vasárnap

Mikkeller Beer Geek Brunch Weasel BA Slyrs


Mikkeller Beer Geek Brunch Weasel BA Slyrs (10,9%): A legutóbb kóstolt Cocoa Shake-hez képest teljesen más dimenziókat nyit meg a német Slyrs single malt hordóban érlelt Beer Geek példány, ami túlzás nélkül az egyik legkülönlegesebb imperial stout, amit valaha ittam. Tökéletesen letisztult teste festői módon suhan ki az üvegből, tükörsima textúráján nem sok hab képződik. 
Illatai egyszerűen ámulatba ejtően sokszínűek, a kezdeti whisky-s, tőzeges-orvosságos jegyeket hamarosan felülírja egy semmihez nem nem foghatóan bársonyos csokoládés, mézes-süteményes aura. Az ízjegyei aztán fantasztikus eleganciával komponálják egybe az előző benyomásokat, hosszan tartó kortyai izgalmas mondanivalóval ruházzák fel az étcsokoládé, finom kakaópor szivárványos egyvelegét. Minőség és exkluzivitás sugárzik belőle, az eddigi legelegánsabb darab a Beer Geek sorozatból. 

2019. május 12., vasárnap

De Molen Tsarina Esra Reserva


De Molen Tsarina Esra Reserva (11,0%): A "hordóérlelt De Molen" szóösszetétel az én olvasatomban csaknem a tökéletesség szinonimája, már ami a söröket illeti, s ha az ember egy olyan üveget tart a kezében, amelynek szavatossági ideje lejártát a 2040. évben határozza meg a gyártó, azt is biztosra vehetjük, hogy a falak között szunnyadó ital megérdemli a különleges bánásmódot. Valójában csak kitartás kérdése, mely életszakaszában kívánjuk összeismertetni magunkat a 11,9%-os imperial porterrel, én azonban kissé kiábrándító módon már újszülött korában felkerestem a csodafőzetet. 
Tényleg nagy baklövés ez a részemről, mivel már az illatából is sugárzik a hosszan eltarthatóság jellege, szinte ordít az érlelésért, kissé elébe menve a dolgoknak elmondhatom, hogy minden egyes porcikája a szebb kor megérésére hivatott. Türelmetlenségemnek hála tehát már a gyártás évében letesztelhettem, s legyen bármennyire is fiatal az ital, összességében lehengerelt a karaktere. 
Sötétlő színe közepesnek tetsző textúrát csillant meg, már ha a kategória mértékegységét vesszük alapul, habja keskeny és fahéjszínű, aromái pedig bámulatosan teltek. Sülthúsos fűszeresség, hamus füstösség, orvosságos keserűség, édes és sós jegyek vad kavalkádja, ahol a kiemelkedő komponensek a forró csokoládé, túlérett meggy, bőr és vanília, sós karamell képében jelennek meg. Szirupos, lényegében szénsavtartalom nélküli textúra, sziporkázó savanykásság, füsttel kevert, befőttes édesség és nagy formátumú, kanalazhatóan testes ízjegyek. Utánozhatatlanul tartalmas ital, szinte elképzelhetetlen, mit hozna ki belőle még pár év(tized). 

2019. május 6., hétfő

Mikkeller Beer Geek Cocoa Shake


Mikkeller Beer Geek Cocoa Shake (12,1%): A Mikkeller Beer Geek sorozat darabjaival kis túlzással már ezer éve tartó barátságban vagyok, ezek a gyöngyszemek eddig még nemigen okoztak csalódást, vélhetően ez a kamrában lapuló további három verzió esetében is így lesz. A sokat sejtető nevű Cocoa Shake lett az első közülük, melyet kedvem támadt felnyitni, s bár természetesen lehengerlő ízélményt produkált, a felejthetetlenül egyedi jellemvonások, robbanékony természet kissé visszafogottabb formában volt jelen a megszokottnál. 
A korábbi darabok által kikövezett úton haladva arra gondoltam, hogy a desszertszerű jelleg csak egy bizonyos pontig domborítható ki élvezhető módon, s bár ez a Beer Geek Dessertnél megtörtént, a Cocoa Shake talán majd túlszárnyalja valahogyan. Nem így történt, vagy legalábbis a sorozat adta lehetőségekkel nem a cukrászati remekművek hangulata mentén él igazán. 
Természetes kókuszos aroma ki-kiszűrődik, igen elegáns, korántsem gejl, vagy eltúlzott módon, leginkább étcsokoládéval bevont kókuszos desszert remekül megfestett képe rajzolódik ki. Ehhez elég erőteljes mézaroma is csatlakozik, a kókuszos lepel azonban mindvégig megmarad, mindvégig sejtelmes és lágy körvonalakkal. 
Csodásak az illatok és nagyszerűek az egyes kortyok is mind textúra-, mind ízvilág terén. Az előbbi már akkor borítékolható volt, amikor nesztelenül osont a pohárba az olajos lenyomatú ital. Kellően mély, komplex ízjegyek jellemzik, sűrű étcsokoládé és robusztus kávé, füst, kókusz és vanília alkoholtól melengetett komponensei formálódnak meg, majd egy hosszan elnyúló, szintén kávés és kakaós sötétséggel kevert, morcosan komlós zárás teszi kerekké a főzet karakterét. 
Kétségtelen, hogy bohóbb, extrém jellemvonásokra számítottam a felnyitást megelőzően, mely természetesen mit sem vont le a sör élvezeti értékéből. Elegáns köntösbe bújtatott extravaganciája meglepő, ugyanakkor szimpatikus; nagy kaliberű főzetről van szó, akárcsak a korábban kóstolt darabok esetében.