2017. január 21., szombat

2016 legjobb főzetei

A 2016. év ha lehet, sörfronton az eddigi legjobbnak bizonyult, jó pár különleges főzetben bővelkedett, lehetőséget nyújtott néhány igazán kiváló és korábban rendszerint elérhetetlennek hitt példány becserkészéséhez, emellett stílusbeli változatossággal is örvendeztetett. Egyvalami maradt szinte változatlan az előző évekhez képest, az pedig az imperial stoutok és belga karakterisztikájú italok túlsúlya. 

Semmi értelme tagadni, e két típus nálam abszolút elsőbbséget élvez. Különösen az előbbi műfaj az, amely szinte kifogyhatatlan garmadáját képezi a jelölteknek, a legnehezebb feladatnak ebből a kategóriából bizonyult kiválasztani a legjobbakat. A tavalyi évhez képest most mégis kurtítottam kissé a listán, így megpróbáltam a számomra legkedvesebb stílusok 5 legszimpatikusabb képviselőjét kiválasztani. 

Ez alól természetesen az imperial stoutok kategóriája a kivétel, ahol a munkaanyag terjedelme miatt eleve 10 főzetes listában gondolkodtam, s ahol egy igen kedvező benyomásokat hagyó svéd főzet személyében került beiktatásra egy ráadás. A kellő mennyiségű elemmel nem rendelkező csoportok megmaradt kiválóságai ezt követően egy vegyes kategóriába sorolódtak, melyek stílusbeli vonásaik terén bár különbözőek, az okozott benyomások kedvező emlékei könnyedén összetartozóvá teszik őket. 

A legjobbak összeírása során segítségemre volt a Ratebeer éves szintű adatokat összefoglaló statisztikai funkciója is, mely kitűnően nyomon követhetővé teszi az adott időszakbeli ténykedésünket, esetemben az alábbiak szerint. 

TOP 5 AMERICAN STRONG ALE 
The Bruery Melange #3 (16,9% - american strong ale - USA) 
Prairie Coffee Okie (13,0% - american strong ale - USA) 
Arrogant Southern Charred (12,6% - american strong ale - USA) 
Stone Bastard’s Midnight Brunch (12,7% - american strong ale - USA) 
Port Brewing Older Viscosity (12,0% - american strong ale - USA) 

TOP 5 BARLEY WINE 
AleSmith Old Numbskull (11,0% - barley wine - USA) 
Baladin Xyauyu Kentucky (14,0% - barley wine - Olaszország) 
Lervig Barley Wine 2016 (12,5% - barley wine - Norvégia) 
Hair of the Dog Fred (10,0% - barley wine - USA) 
De Molen / Zombier Skulls & Tentacles (11,5% - barley wine - Hollandia) 

TOP 5 BELGA STÍLUSÚ ALE 
Bush de Nuits (Scaldis Prestige de Nuits) (13,0% - belgian strong ale - Belgium) 
AleSmith Grand Cru (10,0% - belgian strong ale - USA) 
Nøgne Ø Quadrupel Red Wine Barrel Edition (15,5% - quadrupel - Norvégia) 
La Trappe Quadrupel Oak Aged Batch #21 (11,0% - quadrupel - Hollandia) 

TOP 5 IMPERIAL PORTER 
Evil Twin Imperial Doughnut Break (11,5% - imperial porter - USA) 
Evil Twin Lil’ B (11,5% - imperial porter - USA) 
Ægir Lynchburg Natt (10,0% - imperial porter - Norvégia) 
Buxton / Omnipollo Original Rocky Road Ice Cream (10,0% - imperial porter - Anglia) 
Omnipollo / Buxton Original Texas Pecan Ice Cream (10,0% - imperial porter - Svédország) 

TOP 10 + 1 IMPERIAL STOUT 
AleSmith Speedway Stout - Bourbon Barrel Aged (12,0% - imperial stout - USA) 
Mikkeller Beer Geek Vanilla Shake (Bourbon Edition) (13,0% - imperial stout - Dánia) 
Goose Island Bourbon County Stout (14,3% - imperial stout - USA) 
Struise Zombination (17,0% - imperial stout - Belgium) 
Cigar City Marshal Zhukov’s Imperial Stout (11,0% - imperial stout - USA) 
Prairie Apple Brandy Barrel Noir (12,0% - imperial stout - USA) 
Founders KBS (Kentucky Breakfast Stout) (11,2% - imperial stout - USA) 
Lervig / Hoppin’ Frog Sippin Into Darkness (12,5% - imperial stout - Norvégia) 
Prairie Birthday Bomb! (13,0% - imperial stout - USA) 

TOP 10 EGYÉB 
Struise Aardnon / Earthnun (8,0% - sour red/brown - Belgium) 
Cantillon Blåbær Lambik (5,0% - lambic style - fruit - Belgium) 
Omnipollo Nebuchadnezzar IIPA (8,5% - imperial IPA - Svédország)
American Solera Foeder Cerise (5,5% - sour/wild ale - USA) 
De Dolle Oerbier Special Reserva (13% - sour red/brown - Belgium)
Hill Farmstead Dorothy (2015-) (7,0% - saison - USA) 
Dunham The Red Sashes 2015 (Brett) (11,0% - fűszerezett ale - Kanada) 

Ez évben is érdemesnek találtam kiválasztani egy-egy amerikai és európai főzdét a legjobbak közül, illetve megválasztani az év általam legjobbnak ítélt amerikai és európai főzetét. Ez sem bizonyult egyszerű feladatnak, de az előző év által megkezdett útról nem kívántam letérni. Így történt, hogy az alábbi kiválóságokra esett a választásom. 

LEGJOBB AMERIKAI FŐZDE 

LEGJOBB EURÓPAI FŐZDE 

LEGJOBB AMERIKAI FŐZET 

LEGJOBB EURÓPAI FŐZET 

A feltüntetett sörök legtöbbjének tesztje az oldalon jelenleg még nem szerepel, mégpedig a már korábban hivatkozott okból kifolyólag, mivelhogy az egyes sörök gyorsabb tempóban fogynak, mint ahogyan a blog bejegyzései szaporodnak. A blog esetében bizonyos kiszámítható és rendszeres jelleg megvalósítására törekszem, amely ekképpen remekül biztosítható. Képes beszámoló tehát e helyütt nem készül, a fenti lista azonban garanciaként szolgál rá, hogy a hivatkozott főzetek előbb-utóbb viszontláthatóak lesznek itt. 

Bízom benne, hogy az idei év hasonló jókban fog bővelkedni minden sörbarát számára!

2 megjegyzés:

  1. Nem semmi összefoglaló!
    Örülök, hogy végül Fred is befért a legjobbak közé :-)
    Lore

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen, tényleg jó kis év volt sörözés terén. :-) Frednek mindenképpen ott volt a helye! ;-)

      Törlés