2019. május 26., vasárnap

La Trappe Quadrupel Oak Aged Batch #18


La Trappe Quadrupel Oak Aged Batch #18 (10,0%): Izgalmas darabok márpedig klasszikus főzdék falai közül is előléphetnek, a La Trappe Quadrupel Oak Aged-sorozat darabjai a legjobb példák erre. A 18-as számot viselő főzet muskotály-, brandy- és oloroso-, valamint újonnan égetett fahordó felhasználásával készült, a kombináció eredményeképpen pedig egy meglepetésektől mentes, kirobbanó ízvilágú trappista született. 
A korábban tapasztaltaknak megfelelően habja ennek a típusnak sincs, belekóstolva majd azt is megállapíthatjuk, hogy lényegében szénsavtartalma sem. Rezes-barnás színe azonban varázslatos illatokat rejt; ahogyan az az érlelt verzióknál lenni szokott, a sör karakterisztikája az aromák terén vékony alapként húzódik meg, melyre ez esetben csodás virágos, mézes, likőrös és aszalványos réteg kerül. A virágok között bámulatos módon fedezhető fel a rózsa és liliom képe is, rendkívül lágy és gyengéden tartalmas a szerkezet. 
Kortyai teltek, desszertszerűek, datolyás és mazsolás, szintén mézes és vaníliás, enyhén füstös, dohányleveles jegyek hordozói. Ennyi összetevőtől sem súlyosak azonban, az italnak minden perce élvezhető, mi több, megunhatatlan. Egyszerűen remek ez a példány is, nem véletlen, hogy a Ratebeer oldalán a kategória 50 legjobbja között jelenleg 8 (!) darab La Trappe Quadrupel Oak Aged verzió szerepel. 

2019. május 19., vasárnap

Mikkeller Beer Geek Brunch Weasel BA Slyrs


Mikkeller Beer Geek Brunch Weasel BA Slyrs (10,9%): A legutóbb kóstolt Cocoa Shake-hez képest teljesen más dimenziókat nyit meg a német Slyrs single malt hordóban érlelt Beer Geek példány, ami túlzás nélkül az egyik legkülönlegesebb imperial stout, amit valaha ittam. Tökéletesen letisztult teste festői módon suhan ki az üvegből, tükörsima textúráján nem sok hab képződik. 
Illatai egyszerűen ámulatba ejtően sokszínűek, a kezdeti whisky-s, tőzeges-orvosságos jegyeket hamarosan felülírja egy semmihez nem nem foghatóan bársonyos csokoládés, mézes-süteményes aura. Az ízjegyei aztán fantasztikus eleganciával komponálják egybe az előző benyomásokat, hosszan tartó kortyai izgalmas mondanivalóval ruházzák fel az étcsokoládé, finom kakaópor szivárványos egyvelegét. Minőség és exkluzivitás sugárzik belőle, az eddigi legelegánsabb darab a Beer Geek sorozatból. 

2019. május 12., vasárnap

De Molen Tsarina Esra Reserva


De Molen Tsarina Esra Reserva (11,0%): A "hordóérlelt De Molen" szóösszetétel az én olvasatomban csaknem a tökéletesség szinonimája, már ami a söröket illeti, s ha az ember egy olyan üveget tart a kezében, amelynek szavatossági ideje lejártát a 2040. évben határozza meg a gyártó, azt is biztosra vehetjük, hogy a falak között szunnyadó ital megérdemli a különleges bánásmódot. Valójában csak kitartás kérdése, mely életszakaszában kívánjuk összeismertetni magunkat a 11,9%-os imperial porterrel, én azonban kissé kiábrándító módon már újszülött korában felkerestem a csodafőzetet. 
Tényleg nagy baklövés ez a részemről, mivel már az illatából is sugárzik a hosszan eltarthatóság jellege, szinte ordít az érlelésért, kissé elébe menve a dolgoknak elmondhatom, hogy minden egyes porcikája a szebb kor megérésére hivatott. Türelmetlenségemnek hála tehát már a gyártás évében letesztelhettem, s legyen bármennyire is fiatal az ital, összességében lehengerelt a karaktere. 
Sötétlő színe közepesnek tetsző textúrát csillant meg, már ha a kategória mértékegységét vesszük alapul, habja keskeny és fahéjszínű, aromái pedig bámulatosan teltek. Sülthúsos fűszeresség, hamus füstösség, orvosságos keserűség, édes és sós jegyek vad kavalkádja, ahol a kiemelkedő komponensek a forró csokoládé, túlérett meggy, bőr és vanília, sós karamell képében jelennek meg. Szirupos, lényegében szénsavtartalom nélküli textúra, sziporkázó savanykásság, füsttel kevert, befőttes édesség és nagy formátumú, kanalazhatóan testes ízjegyek. Utánozhatatlanul tartalmas ital, szinte elképzelhetetlen, mit hozna ki belőle még pár év(tized). 

2019. május 6., hétfő

Mikkeller Beer Geek Cocoa Shake


Mikkeller Beer Geek Cocoa Shake (12,1%): A Mikkeller Beer Geek sorozat darabjaival kis túlzással már ezer éve tartó barátságban vagyok, ezek a gyöngyszemek eddig még nemigen okoztak csalódást, vélhetően ez a kamrában lapuló további három verzió esetében is így lesz. A sokat sejtető nevű Cocoa Shake lett az első közülük, melyet kedvem támadt felnyitni, s bár természetesen lehengerlő ízélményt produkált, a felejthetetlenül egyedi jellemvonások, robbanékony természet kissé visszafogottabb formában volt jelen a megszokottnál. 
A korábbi darabok által kikövezett úton haladva arra gondoltam, hogy a desszertszerű jelleg csak egy bizonyos pontig domborítható ki élvezhető módon, s bár ez a Beer Geek Dessertnél megtörtént, a Cocoa Shake talán majd túlszárnyalja valahogyan. Nem így történt, vagy legalábbis a sorozat adta lehetőségekkel nem a cukrászati remekművek hangulata mentén él igazán. 
Természetes kókuszos aroma ki-kiszűrődik, igen elegáns, korántsem gejl, vagy eltúlzott módon, leginkább étcsokoládéval bevont kókuszos desszert remekül megfestett képe rajzolódik ki. Ehhez elég erőteljes mézaroma is csatlakozik, a kókuszos lepel azonban mindvégig megmarad, mindvégig sejtelmes és lágy körvonalakkal. 
Csodásak az illatok és nagyszerűek az egyes kortyok is mind textúra-, mind ízvilág terén. Az előbbi már akkor borítékolható volt, amikor nesztelenül osont a pohárba az olajos lenyomatú ital. Kellően mély, komplex ízjegyek jellemzik, sűrű étcsokoládé és robusztus kávé, füst, kókusz és vanília alkoholtól melengetett komponensei formálódnak meg, majd egy hosszan elnyúló, szintén kávés és kakaós sötétséggel kevert, morcosan komlós zárás teszi kerekké a főzet karakterét. 
Kétségtelen, hogy bohóbb, extrém jellemvonásokra számítottam a felnyitást megelőzően, mely természetesen mit sem vont le a sör élvezeti értékéből. Elegáns köntösbe bújtatott extravaganciája meglepő, ugyanakkor szimpatikus; nagy kaliberű főzetről van szó, akárcsak a korábban kóstolt darabok esetében.