2015. március 22., vasárnap

BrewDog Paradox Jura


BrewDog Paradox Jura (15,0%): Ehhez a sörhöz véleményem szerint csak úgy szabad hozzákezdeni, ha kóstolója tudatában van annak, hogy nem egy kispályás főzettel lesz dolga. Lehetünk egészen bátrak a róla alkotott fantáziák formálásának terén mind illata, mind íze vonatkozásában, az is elképzelhető ugyanis, hogy a valóságot egyik sem fogja túlszárnyalni. 
Liszttel, porcukorral meghintett gabona, vagy éppen gabonapárlat aromája alatt egy kevés tölgyfahordós, vaníliás zamat, valamint egy lehengerlő, füsttel meggyúrt marcipános, meggymagos zárás. Az talán nem okoz túl nagy meglepetést, hogy kirobbanó ízvilág jellemzi, tömény és telt, vibráló jegyek, mint a különböző alkoholok házasságának gyermekei, amiben felidéződik a gyógynövénylikőrök keserédes kezdete és vége, a rumok és whiskyk fahordós, illetve utóbbiak esetében füstös, karcos karaktere, mely kompozíciót egyébként egy csípőskés, igen komoly általános alkoholosság fogja egybe. 
Nehéz, fajsúlyos ízeinek minden egyes szakasza megérne egy pár sort, ezek azonban azok az italok, melyeket leginkább gondolatainktól megszabadulva, hátradőlve érdemes kiélvezni, ezért hát a továbbiakban én is így tettem... 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése