2014. július 7., hétfő

Mikkeller Monks Elixir


Mikkeller Monks Elixir (10,0%): Jól ismert jellemvonásokkal örvendezteti meg tesztelőjét, melyek közül színében a mély rubinvörös reflexek csillogását, illatában a gyümölcsös maláta, gyerekrágó, és egészen sajátságos módon frissen nyírt fű édes aromája vegyül, már jó előre azt az érzetet keltve a rajongókban, hogy a Mikkeller mesterei egyszerűen nem tudnak hibázni, bármihez is fogjanak, eleve sikerre van ítélve vállalkozásuk.
Ebbéli meggyőződésünket sikeresen erősítik meg a következő percek tapasztalásai is, melynek során felfedezhetjük ízének kiteljesedését, a krémes, tejszínes maláta alapjain nyugvó, átütő alkoholérzet nélküli, mégis likőrös jegyekre épülő mogyoró, dió pirított pelyheivel megszórt aszaltgyümölcs-fantázia kivirágzását. 
A keretekhez képest a komlóra is megfelelő hangsúly helyeződik, reflektorfénybe természetesen mégis a maláta teltsége, a gabonás-gyümölcsös bársonyosság kerül. Hőfokának emelkedésével, hosszabb pihentetéssel némiképp előretör egy alkoholos fátyol is, ebből a szempontból is idézve a belga quadrupelek markáns tulajdonságait. 
Jól sikerült összeállítása ízeknek, illatoknak, kellemes hangulatoknak. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése