2015. január 18., vasárnap

Bear Republic Red Rocket Ale


Bear Republic Red Rocket Ale (6,8%): A korábban (még 2013-ban) kóstolt brit főzetek után bár javarészt elégedetten vetettem papírra a tapasztaltakat, egy Bear Republic Red Rocket Ale-hez hasonló sör esetében már az első korty után, sőt, talán már előtte is úgy éreztem, hazaérkeztem. Egy ilyen darabbal nem igazán nyúlhatunk mellé. 
Bronz színére vaskos, bézs hab telepszik, illata csak úgy árasztja magából a remekebbnél remekebb fenyőgyantás hangulatot idéző aromákat, melyek között ugyancsak megjelenik az édes tejkaramella, valamint a dió és dohány fűszerezettsége is. A scotch ale-ekre általában jellemző barley wine-szerű illatok ez esetben is erősen munkálkodnak, s az imperial stoutok egyik ismérveként említhető szivárványszínű összetettség is megfigyelhető egy efféle darabnál is, kissé visszafogottabb és komlóközpontú formában. 
Bársonyos, apró, de simogató buborékokkal megélénkített kortyok során nyerhetünk bebocsátást a fajsúlyos előadásra, amelyben a kekszes, enyhén whisky-s malátás alapokból egy izgalmasan sokszínű, mégis magabiztosan összeszedett gyantás komlóépítmény emelkedik ki. A konstrukciót kedvesen színezi ki a karamella és az aszalt gyümölcsök, kevés sárgabarack édessége, hogy aztán végleg átadják a helyüket a hosszan elnyúló komlós utómunkának. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése