2014. január 16., csütörtök

Hitachino Nest Commemorative Ale


Hitachino Nest Commemorative Ale (8,0%): Az újév beköszöntének megünnepléséhez sörszerető ember keresve sem találna remekebb eszközt egy kifejezetten erre az alkalomra készített italnál. Ez a japán darab ugyanis az óév búcsúztatására, de leginkább az elkövetkezendő esztendő tiszteletére főzetett olyan hozzávalók felhasználásával, mint a vanília, koriander, narancshéj, szerecsendió és szegfűszeg. 
Illata is ezen komponensek nyüzsgő egyvelege, melyben leginkább a belga vonalas koriander, valamint az ünnepi jelleget erősítendő fahéj csípőskés fűszeressége és a szerecsendió sima, kerekded és telt aromája fedezhető fel. Ujjnyi vastag habrétege hamar tovatűnik, ám egy vékony karima egészen a végsőkig megmarad, így képezi díszét a tiszta, rézszínű italnak. Élénk, gazdag kortyait élvezhetjük aztán a kóstolása során, melyek rendre hozzájárulnak az újév első napjának megszínesítéséhez, ehhez pedig az eszköztárat a címkéjén felsorolt komponensek szolgáltatják. Az alapvetően édes hangulatú festővászonra sorban érkeznek az árnyalatok; a vaníliás, karamelles, tejszínes krémességet korianderes fűszeresség pezsdíti fel, majd újból elsimul a kompozíció a fahéj és szerecsendió szétáradó aromáitól. 
Annak ellenére, hogy összességében egy igen édes főzetről van szó, az összkép egyáltalán nem lesz nyomasztó és kiegyensúlyozatlan, az ízek remekül olvadnak össze, az ünnepi hangvétel pedig korántsem lesz erőltetett, vagy művi. Kiegyensúlyozott jellege ideális lehet az új esztendő eljövetele okozta felindultság enyhítésére, jelentsen ez bármit is. Igazán magával ragadó alkotás a japánok háza tájáról. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése