2012. november 29., csütörtök

Sierra Nevada Stout


Sierra Nevada Stout (5,8%): A Porterhez viszonyítva kissé erélyesebb jellemvonásokkal bír, bár testességben és élénkségben mérve hasonló sajátosságokkal rendelkezik. 
Illata kiegyensúlyozottan malátás, annak természetesen a pörkölt, intenzívebb változatát bemutatva, melyhez az általában hozzárendelhető étcsokoládé, kávé édes aromái is csatlakoznak. 
Ezek természetesen ízében is éppúgy jelen vannak - ez szinte már említésre sem érdemes -, ami viszont igazán mérvadó, az a pozitív összbenyomás, az ízek kifinomultságának, a jellemvonások harmóniájának a megléte, melyek ez esetben maradéktalanul megvalósulnak, bár a Porter számomra talán még ennél is kellemesebb élményt nyújtott. Ehhez az ízvilághoz óhatatlanul is egy kissé kövérebb testességet képzelnék el, de természetesen az alkoholfok (mely ennél a típusnál kissé határozottabban kiütközik) és a főzet általános karakterisztikája ezt nem feltétlenül indokolja. 
A képviselt stílus keretein belül vizsgálódva tehát mindenképpen tökéletes választásnak számít. 

2012. november 25., vasárnap

Mikkeller 1000 IBU Ultramate


Mikkeller 1000 IBU Ultramate (4,9%): Ártatlannak látszó, méz árnyalatú színéhez egy kissé árulkodóbb, komlóvirágos illat társul, mely egyébként kellemes, nem annyira vastag, inkább lágy, finomabb hangvételű ital benyomását keltené, ha nem rendelkeznénk a megfelelő tájékozottsággal a sör erejét illetően. 
Ez persze nem az alkoholfokra vonatkozik, az visszafogott mértékű, ami finoman fogalmazva sem mondható el arról a vad keserűségről, amit a legelemibb mértékletesség hiányával alkalmazott komló felhasználásával ért el a főzőmester, s melynél a leginkább kardinális kérdés minden bizonnyal abban áll, vajon mennyire sikerül megmaradnia a fogyaszthatóság cseppet sem egyértelműen meghatározható határain belül? Szerény véleményem szerint ez az elvárás éppenséggel megvalósulni látszik, de ehhez természetesen egy jó adag fogékonyság szükségeltetik a komló természete iránt. 
Ez különösen az első pár korty utóéletének esetében létszükséglet, addig, míg az érzékszerveink hozzá nem szoknak a kegyetlen, csípősen kesernyés ízvilághoz, mely egyébként az idő múlásával egyre barátságosabbá válik, s az olyan jellemvonások, mint a halvány édesség és csipetnyi vajas szín még inkább lecsendesítik ezt az ádáz komlószörnyet. Leginkább tehát a karcos és végeláthatatlannak tűnő utóíz az, ami az átlagosnál nagyobb kihívást jelent, teához hasonlatos, sima és frissítően savanykás alapíze kifejezetten kellemes.
Számomra mindenképpen egy szórakoztató jelenség, időnként szükség van az efféle elrugaszkodott alkotásokra is, az azonban biztos, hogy ha pár árnyalattal még ennél is harsányabb lenne, azt már nagyon kevés kalandor ízlésvilág lenne képes tolerálni. 

2012. november 19., hétfő

Mikkeller Mexas Ranger


Mikkeller Mexas Ranger (6,6%): Átlátszatlanul fekete színű testén egy krémes, kakaó barna habpaplan telepszik meg, kissé robusztusabb kinézetet adva a főzetnek, mint amire számítottam. 
Egy füstölt keretbe ágyazott illatorgiával kell aztán szembesülnünk, melyet a söröktől általában idegen összetevők jelenlétének tudhatunk be. Bár megkönnyebbülésünkre nem szerepel az összetevők listáján, a füstöltségből adódóan némi kötözött sonka aromája tűnik fel előttünk, melyhez pirospaprika, telt maláta és enyhe kókuszos-vaníliás vonulat csatlakozik, összességében azonban a chili rendkívül hangulatos jelenléte a meghatározó, melynek imitt-amott felbukkanó, pajkos csípőssége aztán ízében is kimutatható, természetesen nem fékevesztettül égető, inkább játékosan bizsergető formában. 
Igen érdekes jelenség, amint az édeskésen induló ízvilág egyszerre csak átfordul egy pácléhez hasonló, paprikás chips karakterű, növényes jellegbe. A vaníliás, kókuszos ízhatás számomra kevésbé valósul meg, az avokádóval kapcsolatos ismeretségem pedig meglehetősen szegényes, némi fekete babos hatás azonban határozottan érvényesül. 
Az eddigiek alapján nyilvánvalóvá válhatott, hogy jelen tesztalanyunk nem az a megszokott "beszélgetős" sör, a hagyományos és jól bevált összetevőkön edződött ízlelőbimbók valószínűleg sírva menekülnek előle, az újszerű hatásoktól kevésbé idegenkedő, kísérletező kedvű fogyasztóknak azonban mindenképpen megéri kipróbálni.

2012. november 12., hétfő

Sierra Nevada Porter


Sierra Nevada Porter (5,6%): Sötét gesztenyebarna, lágyan pörkölt malátás, kissé füves színezetű, süteménytésztához hasonló illatokkal rendelkezik, mely telt, gazdag ízek jelenlétét sejteti. 
Élénk, közepesen testes, az étcsokoládé és karamell keserédes jelenlétével, valamint a komló szénás lecsengésű, lágy aromájával. Letisztult ízjegyek jellemzik, elkülönült és rendszeridegen utóízek nélkül - tökéletesen egyben van a sör. Füstös, pirított aromája még karakteresebbé teszi, anélkül azonban, hogy ízvilága túlságosan is robusztussá válna.
Kifinomultsága miatt az egyik legjobb porternek tartom, amit valaha ittam. 

2012. november 7., szerda

Traquair Jacobite Ale


Traquair Jacobite Ale (8,0%): Sötétvörös színe mellé könnyen asszociálható, cseresznye, málna, füge édes aromája, diófélék és dohány, valamint egyéb, nehezen kibogozható fűszernövények egyvelege párosul. Klasszikus illat ez, egy efféle elegáns megjelenésű, nagy hagyományokról árulkodó küllemű főzethez egyebet el sem lehetne képzelni. 
Könnyed és élénk karakter fogad minket ezután, melyhez azonban fajsúlyos ízek kapcsolódnak. Aszalt gyümölcsök, kékszőlő zamatai képezik a befőttszerű, illetve gazdag malátás, édeskés alapízt - mely összetevők a végízben is szinte teljes mértékben mentesek maradnak bármiféle kesernyés, komlós befolyástól -, ebbe kapaszkodik aztán a koriander rendkívül pezsdítő karaktere (a fűszerek közül jóformán az egyetlen, mely nyilvánvalóvá válik számomra). Ez a jellemvonás pazarul árnyalja a képet, általa sokkal könnyedebbé és frissebbé alakul át az ízek színezete. Ez esetben tehát egyáltalán nem tűnik erőltetettnek, vagy olcsónak, külön életet élőnek, vagy rendszeridegennek a fűszer jelenléte, fantasztikusan simul bele a környezetbe, az ízek folytatójának nagyszerű szerepét tölti be. 
Az alkohol ennél kissé harsányabban van jelen melengető hatásával, ami viszont részemről teljesen elfogadható jellegzetesség, ameddig az ennek ellentétéhez vezető út határvonalát nem lépi át és stílusos tud maradni. Ez esetben ez így is történt, lényegében az egyébként is karakteres ital pátoszát erősítve. 
Örömmel fogyasztanám máskor is. 

2012. november 2., péntek

Sierra Nevada Bigfoot Ale


Sierra Nevada Bigfoot Ale (9,6%): Lehengerlő, rubinvörös és borostyán árnyalatú színe az első, mely ámulatba ejt minket, ezt követi egzotikus, egy tekintélyesebb IPA és édeskés árpabor házasságának eredményeképpen előálló, gazdagon komlózott, gyantás és tömény, befőttszerű aromák keverékéből kialakuló illata. 
A barleywine-ok terén szerzett tapasztalati anyagom csaknem elhanyagolható méretű, mégis azt kell, hogy mondjam, nem egy megszokott ízvilággal rendelkező főzetről van szó. Letisztult, vékonyan szirupos ízét legalábbis remekül ellensúlyozza a komló marcona bukéja, mely egyszersmind kissé összetettebb mondanivalóval is felruházza ezt a telt karakterű, száraz utóízű italt. A hatást természetesen csak fokozza a szinte már alapvető jellemzőként számon tartott magasabb alkoholfok, mely azonban a legkevésbé sem tolakodik előre, ízét kevésbé, hatását annál tisztábban tapasztalhatjuk meg. 
Aki egy igazán különleges, orrkápráztató aromával szeretne találkozni, melyet nem mellékesen egy eszményi ízvilág követ, feltétlenül ki kell próbálnia ezt a csodát.