2019. augusztus 11., vasárnap

Prairie Okie


Prairie Okie (12,0%): Kifejező, kézzel festett stílusú címkéi mögött a Prairie üvegeiben általában fajsúlyos főzetek lapítanak, egy whiskey hordóban érlelt "imperial brown ale" esetében pedig, amely néhol american strong ale-ként tűnik fel, már az e szavak által adott jellemzés is nagy potenciál jelenlétét sejteti a sörben. Úgy is lesz, halvány kólaszíne és szerényke habja önmagában sem rossz párosítás, hát még ha azok olyan illatok hordozói, mint ez a tejszínes, whisky-krémlikőrös, aszalódás folytán koncentrált cukortartalmú piros zöldséges aromanaszád. 
Forgatva van csak elemében igazán, ilyenkor szikrázó nyalábokat szór szét a levegőben. A tölgyes, ázott fahordós zamatoknak nem sok szénsav szükséges, itt sincs igazán túlcifrázva élénkséggel a főzet, de szerkezete akkor sem lenne különösebb bajban, ha még ennyi szén-dioxid molekulával sem rendelkezne. Röviden tehát sima járású, halk szavú ital, az erő az ízjegyekben lakozik, melyek vaníliás-kókuszos-tejszínes háromság szövevénye által fejlődnek ki, a könnyedebb karakterű whiskey-k hangulatával felruházva. Iskolapéldája annak, ahogyan az érlelés adta többlet valóban magasabb szintre emel egy alapjában véve is remek főzetet. 

2019. augusztus 4., vasárnap

Omnipollo Noa Pecan Mud Cake


Omnipollo Noa Pecan Mud Cake (11,0%): Stílszerűen sáros-fekete sörünk megkapó, bársonyosan sötét köntösben érkezik a pohárba, tetejére bézs színű, haraphatóan telt habsipka kerül. Forgatása jóleső érzést nyújt, miután egy erőtől duzzadó, harsány, mégis elegáns vonalakkal megáldott, rendkívül egyedi illatkompozíció szökken elő hirtelen, hogy szertelenül ontsa magából a csonthéjas termések megannyi barna aromáját. 
Dió, mogyoró, gesztenye természetes zamata fejlődik fel, remekbe szabott alapját képezve az ital ízvilágának. Minden egyes kortya magán viseli az előző komponensek karakterét, mogyorós jegyeivel betelni egyszerűen lehetetlenség. Mindehhez pedig egy intenzív forró csokoládés, ízesített kávés hangulat társul, mely által a főzet a lehető legízesebb imperial stoutok egyikévé avanzsál, a stílus azonban, melyben a sör testet ölt, legalább annyira egyedi, mint maga az ízvilág. 
Éppen annyira intenzív, hogy a szerkezet egyértelmű, mégis sejtelmes legyen, az erőltetettség érzete pedig messziről elkerülje, mely jellemvonás a speciális összetevőkkel megáldott italok értékének egyik fokmérője lehet. Így mindenképpen azt kell mondanom, hogy különlegessége a jó ízlés határain belül épül fel, egyedi karaktere mégis felejthetetlen.