Kelt 10%

Kelt 10% (4,1%): Halvány aranysárga színű, vékony, fehér habot képező ital, melynek a szokásos édeskés, visszafogott malátás illata van, valamint egy pezsgő szénsavtartalmú, kissé szódavizes hatású és enyhén fémes ízű, kenyértésztás jellegű teste, ami csak egy meglehetősen jelzésértékű komlós zárással búcsúzik, annak is az orvosságosabb válfajából valóval. Mindemellett jól csúszik, a meleg idő beköszöntével legalábbis különösen. 

(Ratebeer link) 

Topvar 12%

Topvar 12% (5,0%): Üreges szerkezetű és aránylag tartós, fehér habbal érkezik meg a pohárba, melyből egy lágy, malátás aroma szűrődik ki ezt követően, voltaképpen különösebb intenzitás nélkül. Szúrós szénsavmolekulák pezsegnek a nyelvünkön aztán, hogy egy réteg vékony maláta édeskés bevezetésében, majd egy valamivel vastagabb orvosságos komló alkotta zárásban legyen részünk. Funkcióját tekintve (ami abban áll, hogy szomjunkat esetleg abban a tudatban oltsuk, hogy azt mégiscsak egy sör felhasználásával tesszük) talán valamivel nagyobb élvezeti értékkel bír, mint ha kifejezetten az íze miatt vásárolnánk meg. 

(Ratebeer link) 

Zlatý Bažant Tmavé 10%

Zlatý Bažant Tmavé 10% (3,8%): Enyhén áttetsző fekete főzet hamar felserkenő, majd éppoly' sietősen távozó halványbarna habbal, melyből pillanatok alatt vékonyka gyűrű képződik a pohár falához tapadva. Illata édes, kevés pörkölt maláta, barna kenyér, kávé aromája és némi aszalványos hangulat is található benne. Közepes szénsavasságához enyhe test párosul, bár ízében némi karaktert vélünk felfedezni, amikor a porcukorral édesített kávé tejes vonulata a maga egyszerűségében megérkezik. Könnyen csúszik, és mindamellett, hogy nem elsősorban a minőség megszállottjainak első számú választása, olyan nagyon nem is nyúlnánk mellé, ha valami ivósabb stílusú, de még élvezhető és némileg egyedi karakterisztikával felruházott barnát keresnénk a polcokon. 

(Ratebeer link) 

Corgoň Svetlé Pivo 10%

Corgoň Svetlé Pivo 10% (4,0%): Halványsárga, kamillatea-színű testén vékonyka hab ül meg egy pár pillanatig, illata ha van is, egy egészen halvány édeskés, frissen nyírt füves aromával bír csak, melyhez egy közepes szénsavtartalmú, vizes, bátortalan malátás, jelzés értékű kesernyével bíró ízhatás párosul. Összességében kellőképpen sima ahhoz, hogy a bármiféle karakteres ízhatástól idegenkedők örömmel fogyaszthassák, mely kedélyállapot a sörszeretőbb közönség számára leginkább tűző napsütésben, szomjoltóként ledöntve érhető el az ital eredményeképpen. 

(Ratebeer link) 

Fullers Black Cab Stout

Fullers Black Cab Stout (4,5%): Mély gesztenyebarna testére puha habfedő rajzolódik, mely alól száraz, nemespenészes, illetve pörkölt és angolosan malátás illatok kacsintanak ki. Kakaópor, étcsokoládé, enyhén füstös zamatok tisztázódnak aztán egy kaján édeskés hangulattal, mely benyomásoktól aztán száraz lecsengésük során búcsúzhatunk jó szívvel. Amolyan ivó-stout, melyet a Fuller's nem annyira a meglepetések kedvelőinek, mint inkább a jól bevált angolszász-vonulat konzervatívabb hívei számára készített. Mindemellett egy tartalmas és kielégítő főzettel van dolgunk, így amennyiben a minőséget a könnyed mondanivalóval kívánjuk párosítani, ne is keresgéljünk tovább! 

(Ratebeer link)

Varsó - Krakkó 2015

Úgy adódott, hogy a 2015. évben Lengyelország barátságos tája lett nyári kalandozásom helyszíne, mely úticélnak azzal a korántsem titkolt szándékkal vágtam neki - Varsó és Krakkó feltérképezésének magától értetődő tervén túl -, hogy az ottani sörszcéna internetről megismert körvonalait tapasztalati úton töltsem meg tartalommal. Némiképpen összegezve az alább megemlített sörök által keltett benyomásokat is, azt kell, hogy mondjam, a varsói kirándulás semmiképpen nem tekinthető kerülőútnak a különleges és nehezen beszerezhető darabok felfedezésének terepén, a kiruccanás azonban javarészt a lengyel kézműves főzetekkel történő összeismerkedés jegyében telt, melyek kivétel nélkül kellemes emlékeket hagytak maguk után.

Pinta / O’Hara’s Lublin to Dublin 2015 (6,0%): Koromszínű főzet lett az ír és lengyel kollaboráció eredménye, mely édeskés, pirított malátás illatával, krémes hangulatokkal csalogatja fogyasztóit a karakteres ital köré. Közepes teste gazdag, pörkölt ízjegyek tárháza, élénk keretben öltenek testet a tartalmas összetevők. Étcsokoládé, kávé, cseppnyi vanília és égetett cukor édeskés jelenléte uralja a képet, letisztult, kifogástalan modorú sör benyomását keltve.

(Ratebeer link)

Szałpiw Szczun (8,1%): Opálos testű, igen súlyos mondanivalójú főzet, csipkés habfedővel, meggymagos, marcipános, sziporkázó élesztős illatokkal. Vaskos test körvonalazódik nyelvünkön, csípőskés élesztő, ízletes komló, mézédes maláta háromsága kelti tökéletes tripel benyomását. Remekül sikerült apátsági stílusú, tengerentúli vonalakkal kevert főzet a lengyel mesterek háza tájáról.

(Ratebeer link)

Beavertown Gamma Ray (5,4%): Sűrű, opálos testű sör szegfűs, gyantás aromákkal, mézes beütéssel. Nagy formátumú kortyok, karcos lecsengésű, kristálytiszta ízjegyek. A mangós, grapefruitos alapok hosszú utóéletű, harapós zárással búcsúznak, ahogyan az egy american pale ale-től elvárható

(Ratebeer link)

Stone Arrogant Bastard Ale (7,2%): Festői szépségű ital, ragyogó rubin árnyalattal, küllemre maga a tökély. Letaglózó komlós aromái szinte törik az utat szaglószervünk felé, fenyőerdők vad ösvényén találhatjuk magunkat rögvest. A juharszirupos, borszerű jegyeket is megcsillantó illatáradatot az ízek végtelen mélysége követi - ha létezik kimagasló összetettséggel bíró komlóközpontú sör, ez lenne az. Olajos magvak, cukorka, muskotály, mazsola és faháncsos jelleg egyszerre robban a szánkban, tűéles pontossággal villannak meg az egyes ízjegyek. Lecsengése enyhén száraz, hosszan elnyúló kesernyét adó, egyediséget hirdető végszavú, arrogáns módon vágja a képünkbe, milyen remekbe szabott sörrel is van dolgunk.

(Ratebeer link)

Beavertown Bloody ’Ell (7,2%): Teaszínű főzet gurul elő a kellemes tapintású, ötletes grafikával megfestett dobozból, illatában pedig az elvárt módon hozza a trópusi gyümölcsös, grapefruitos, még inkább vérnarancsos vonulatot. Selymes kortyokban csúszik, fanedves, keserű gyümölcsös, nem túl éles hangvételű, kerekebb körvonalú komlós lenyomatot hagyva maga után. Tartalmas, gazdag zamatú sör.

(Ratebeer link)

Mikkeller Beer Geek Dessert (11,0%): Egy magamfajta imperial stoutok szerelmese számára piros betűs ünnep az a nap, amikor egy olyan fajsúlyú ital kerül a kezem ügyébe, mint ez a mennyei manna a Mikkellertől. A kőolaj sörrel történő keresztezése vezetett az ital testet öltéséhez, olyan komótosan csorog ki az üvegéből, hogy szebbet rajzolni sem lehetne. Aztán egy pár pillanat és megelevenedik a levegő: egy cukrászdában történő robbanás eredménye a fasorban sincs azokhoz az illatokhoz képest, amit a Beer Geek Dessert produkálni képes, a címkén látható grafika is legfeljebb csak iránymutatásul szolgál. Tejeskávé, fehércsokis fánk, karamella, vaníliás shake. Szinte fáj az ember szíve gyermekek elől elzárni az italt. Az ízéről felesleges is szót vesztegetni, amit az előzőekben felsoroltam, természetesen a továbbiakban is visszaköszön. S mindez egy olyan malátaszirupos köntösben, ami egy efféle nyalánkság esetében a lehető legmegfelelőbb keret.

(Ratebeer link)

Stone Double Bastard Ale (11,2%): A Stone legendás főzetének arrogánsabb verziója hasonlóan tündöklő, réz színű köntösben jelenik meg, s atomerőmű intenzitású illatfergeteget szabadít ránk rögtön, az üveg felnyitását követően. Gyantából gyúrt tészta mázsás súlyú hangulata terpeszkedik szét hirtelen, mézes tobozok, juharszirup gazdag aromája festi meg a levegőt. Vehemens illatai nem sok reményt hagynak a visszafogottabb fogyasztók számára ízét illetően, s ahogy sejteni lehetett, szinte szétrobban a szánkban az ízjegyek tűzijátéka. Nehéz zamatai alatt nyögnek az ízlelőbimbók, mézédes, túlcsordulóan telt testben szabadulnak el a szirupban fürdőző aszalványok, tejszínes gyümölcslikőr, komlótobozokkal díszített sárgabarackbefőtt vonalait megidéző komponensek. Hosszan elnyúló, mondanivalóval teli kesernye adja meg az ívét a főzetnek, melyet nem mindennapi jellege igazán emlékezetessé tesz szakavatott komlófetisiszták számára.

(Ratebeer link)

Pinta Imperator Bałtycki (9,1%): Kólaszínű testből fenyős, kakaóporos, pirított magvas aromák röppennek fel, leginkább azonban komlótól vezérelt hangulatot áraszt. Belekóstolva aztán örömmel nyugtázhatjuk, hogy a stílusjegyek az ízében maradéktalanul érvényesülnek: folyékony csokoládé ölt testet pillanatok alatt némi rumos-diós mázban meghempergetve, majd a kezdeti komlós felhangok nyugodt tempóban sejlenek fel búcsúzásul, az édeskés hangulatokkal remek összhangba kerülve. Igencsak eltalált baltic porter.

(Ratebeer link)

Mikkeller Beer Geek Breakfast Brunch Big Blend (8,0%): Az előzetes információk alapján a világ egyik legjobb sörével lehet dolgunk a Big Blend személyében, legalábbis ha a Beer Geek-alapot, s azt vesszük számításba, hogy bourbon-, brandy-, meggybor-, konyak-, tequila- és whisky hordók szolgáltak az érlelés alapjául. Ami a fajsúlyát illetően némi kétkedésre adhat okot, anélkül, hogy alaposabban megismerkednénk a sörrel, az az alkoholtartalom, mely a maga 8 százalékával talán nem a legdurvább mérték, amit valaha címkére vetettek, s egy efféle formátumhoz talán nem is a legmegfelelőbb keret, már ha az exkluzivitását adó hordóérlelések rendszerinti velejárójából indulunk ki alkoholfok terén. Mindemellett azt is le kell szögeznünk, hogy ez esetben "csak" egy stoutról van szó, s ebbéli tulajdonságánál fogva talán soha nem is lesz annyira tökéletes alany az érleléshez, mint egy vérmesebb imperial stout. Ezen az úton kell tehát elindulnunk feltérképezése során. Küllem tekintetében semmi esetre sem okoz csalódást, olajos teste szemet gyönyörködtető módon folyik ki az üvegből. Az illatok terén a különböző érlelések kavalkádjában tévedhetünk el, talán ez esetben beigazolódni látszik a mondás, miszerint a kevesebb néha több. A különböző alkoholok kusza keverékének képe szövődik ki óvatosan, ha választanom kellene, leginkább a szárazabb, sherrys és tequilás aromák telepszenek rá a kávés illatgörgetegre. Olyan selymes és krémes a test, amennyire csak lehetséges, az ízrobbanás azonban ez esetben elmarad. Nem az a desszertszerű jelleg - letisztult, füstös és pörkölt stílusú a karaktere. Idővel egyre jobban kinyílik, így a bourbon kókuszos, vaníliás aromái is érvényre jutnak illatában is, s ahogy kortyolgatjuk, úgy lesz egyre nagyobb mélysége a kezdetben követhetetlen struktúrának. Zamatos, krémes, sziporkázó alkoholok elegye teljesedik ki idővel, s az utolsó kortyok felé haladva - kissé finomítva álláspontunkat - egyre inkább díjazzuk az értékeit.

(Ratebeer link)

AleBrowar Crazy Mike (9%): Dörgedelmes illatok, mézben ázott trópusi gyümölcsök aromái, sűrű komlógyanta-folyam képe rajzolódik ki. Markáns, vaskos aromák játéka uralja a levegőt komlómolekulái által, vérbeli dupla ipa lesz ez. Íze efelől semmi kétséget nem hagy: ellentmondást nem tűrő, mézédes, testes zamatok fejlődnek fel, krémes maláta és karcos végszavú komló pazar szerepléséhez lehet szerencsénk. Bár az első lengyel IPA, amit sikerült megízlelnem, azt kell, hogy mondjam, szinte hibátlan alkotás.
(Ratebeer link)

Browar Pinta / AleBrowar / Piwoteka Narodowa B-Day 3.1 Spoko Marocco (4,4%): Friss illatokat árasztó, könnyed hangulatú lengyel asztali söröcske, mentás aromákkal, vékonyka testtel, légies mondanivalóval. Citrusos, borsmentás ízjegyek, visszafogott szénsavtartalom, üde és szellős textúra. Némi komlós zárás gondoskodik a kerekebb végkifejletről, összességében azonban egy szertelenül egyszerű, mégis izgalmas stílusú italról van szó.

(Ratebeer link)

Pinta A Ja Pale Ale (4,5%): Halvány máz színe kellemes komlóaromát rejt; frissen vágott fű, fenyő, szegfű és vadvirágok illatai. Üde teste közepesen telt, éles zamatai nem hagynak kétséget afelől, hogy egy remek american pale ale-ről van szó. Könnyen iható, kifogástalan stílusú sör, tiszta és helyénvaló ízjegyekkel.

(Ratebeer link)

Pracownia Piwa Hadra (5,9%): Varázslatos illatok, must és almalé, vadvirágos rétek pihe-puha aromái. Lenge testű kortyokkal csillapítja szomjunkat egy tikkasztó nap után, kellően zamatos, ugyanakkor könnyedén csúszó szerkezete szinte itatja magát. Eközben hátradőlve élvezhetjük a könnyed, almás-barackos gyümölcsösségbe burkolózó test nyújtotta komlós örömeket, s elismerésünket fejezhetjük ki a lengyel főzde stábjának.

(Ratebeer link)

Szałpiw Szajba (5,5%): Remek réz szín, krémes hab, isteni karamellás, enyhén fanyar, savanyított almás, félédes gyümölcsös illatok. Telt kortyai lágyak, puha szénsavmolekulákkal lágyan teletűzdeltek, gabonás fanyarsággal megalapozottak. A fő attrakció azonban az utóízében keresendő, amikor is a tüzes csilifoszlányok óvatosan megkapargatják garatunk és torkunk zeg-zugait. Izgalmas kompozíció, maradandó emlékű alkotás.

(Ratebeer link)

Amager / Three Floyds Arctic SunStone (6%): Tejszínesen lágy illatok vegyülnek aszalt gyümölcsök, sárgabarack és egyéb, vaníliában ázott nyalánkságok puha aromáival, az előzményeket pedig egy nem kevésbé letisztult, kellően intenzív, édes malátás test követi, melynek szegélyeit karakteres komló ízletes leköszönése alkotja. Igazi amerikai hangulatú ízbomba.

(Ratebeer link)

Stone Cali-Belgique IPA (6,9%): Egy jó adag komlós karakterrel megtámogatott, s tartalmas belga mondanivalóval egyaránt felruházott IPA a Stone háza tájáról. Gyümölcsöskertek illata selyemcukor, parfümös élesztő hangulataival keverten tárul elénk, ízjegyei pedig ha lehet, még üdébbé teszik a kompozíciót. Gabonás teltség, éretlen gyümölcsös fanyarság, mindez olajozott kortyokba ágyazva. Ilyen egy igazi belga stílusú ipa.

(Ratebeer link)

Westbrook White Thai (5%): Pikáns illatú búzasör kerek gabonás aromákkal, szalmás, citromfüves illatokkal. Kissé száraznak ható, éles körvonalú teste üde fűszeresség könnyed súlyát hordozza magán, jólesően búzás alaphangok, csipetnyi marcipán, mandula jegyeivel megkoronázva.

(Ratebeer link)

Kingpin Shaman (4,5%): Vörös testét desszertszerű illatok lengik körül, eperlekvár, gyümölcshéj, egyéb, frissen szedett nyári nyalánkságok óvatos zamata. Ízre még inkább visszafogott, közepesen telt, lágy karakterű, selymesen csúszó állagú. Keserédes komponensek állnak össze egy kissé száraz, keserédes szerkezetbe, melynek fő nyomvonalát azért a fanyar gyümölcsös összetevők adják. Jóleső nyári itóka. 

(Ratebeer link) 

De Molen Mout & Mocca

De Molen Mout & Mocca (11,6%): Kólaszínű testén leheletnyi, bézs színű hab telepszik meg, mely pillanatok alatt el is illan. Étcsokoládés, meggyes bevezető szakaszok után a mélységből egy jó adag, frissen őrölt kávé földes, elemi erejű karaktere csatlakozik az összképhez. Maga a test szinte szánsavtartalom nélküli, a fanyar, savanykás kortyérzetet természetesen a jól megérdemelt pörkölt kávés ízjegyek töltik meg utóélettel. Száraz, nyilvánvalóan kávéközpontú, virágföldes aromák az uralkodóak, emellett azonban egy igen elegáns, tartalmas és kiegyensúlyozott ital. 

(Ratebeer link) 

Emelisse White Label Imperial Russian Stout Ardbeg Barrel Aged

Emelisse White Label Imperial Russian Stout Ardbeg Barrel Aged (11,0%): Kőkemény imperial stout, mely Ardbeg whisky befolyásától fűtve erősen tőzegfüstös, halvány acetonos, de leginkább bőrszagú aromákat domborít ki; nem a szűz torkoknak való nedű lesz ez. Szájban tartva igazán telt, óvatos szénsavtartalmú és fanyarul édes-savanyú ízhatás kerít hatalmába minket, de természetesen az igazi csattanó a korty végeztével következik be, melynek során megízlelhetjük a füstös whisky-jegyek által belengett kalmopyrines keserűséget, amivel az egyébként sima és bársonyos test búcsúzik. 

(Ratebeer link) 

De Molen / Närke Goths & Vandals

De Molen / Närke Goths & Vandals (11,1%): Mostanra már egészen biztosan kijelenthetem, hogy annyi briliáns főzetet én még egyetlen gyártótól sem ittam, mint amennyivel a De Molen mesterei örvendeztettek meg az utóbbi időszakban. Elöljáróban még annyit fűznék hozzá a sör történetéhez, hogy a Ratebeer.com általi besorolást alapul véve hagytam magam meggyőzni arról, hogy egy "belgian strong ale"-t tartok a kezemben, egészen addig, míg az első kortyot követően elbizonytalanodva forgattam meg ismét a címkét némi megerősítést keresve ahhoz a sugallathoz, mely szerint ennek a sörnek a legtöbb porcikája leginkább az imperial stout-műfaj felé húz. S mivelhogy remélhetőleg a gyártók maguk hitelesebbek lehetnek e téren, én jóhiszeműen rájuk hagyatkoznék a kategorizálást illetően. 

Annál is inkább, mert az egyik legkülönlegesebb imperial stoutról beszélek, amit alkalmam nyílt megkóstolni pályafutásom során. Bár közepesen áttetsző, kóla színű teste ezt nem feltétlenül vetíti előre, illata egy lépéssel közelebb visz minket a Kánaánhoz. Fantasztikus, enyhén tőzegfüstös nyitányú, krémes, tejszínes, vaníliás-kókuszos, mazsolás aromák járják ezerszínű táncukat; a legszebben megkomponált whiskyk illata tárul elénk. A fenti komponensek aztán egy arcpirítóan édes, likőrös testben találnak ránk ismét; vibráló és izgalmas ízjegyek sokasága tűnik fel egy cukorközpontú, ám malátásan is telt keretben, majd gyógynövénylikőrös keserűséggel búcsúzik a kompozíció, amit az alkohol melege jár át jótékonyan. 

Csukott szemmel kóstolva gond nélkül vágnánk rá, hogy miféle itallal van dolgunk, a körítés azonban valóban kissé kérdésessé tesz mindenféle tipológiai iránymutatást. Ez legyen azonban a legnagyobb problémánk, ha egy ilyen főzettel akadunk össze, nálam mindenesetre előkelő helyet foglal el a tesztalanyok népes táborában. 

(Ratebeer link) 

De Molen Hot & Spicy

De Molen Hot & Spicy (10,2%): A De Molen Hot & Spicy típusú söre a sörszerető közönség részéről a különböző sörös gyűjtőhelyeken adományozott pontszámokból ítélve bár kedvező fogadtatásra talált, némi megosztottságot azért felfedezni vélek a helyezéséből ítélve. Ez utóbbi momentum megfejtése minden bizonnyal abban a jellemvonásban keresendő, amit többek között a címkéjén jelzett Madame Jeanette paprika jelenléte eredményezhet. 

Bár korábban volt már dolgom csípős paprika hozzáadásával készült főzetekkel, ennek a komponensnek a térnyerését nem igazán véltem annyira számottevőnek, ami a különleges ízektől irtózók számára aggodalomra adhatna okot. Ezt a meggyőződést az illatolás során tapasztaltak is erősíteni látszottak, ekkor ugyanis egy kifogástalan, kellőképpen telt, nyilvánvalóan édeskés, kávés-kakaós, picit füstös, hordóérlelt imperial stout aromáival szembesülhetünk. 

Bár szivacsos habja meglehetősen vastag és kitartó, túlzott szénsavassággal nemigen találkozunk, a kezdeti benyomások során sima, krémesen lágy, telt és étcsokoládésan pörkölt malátás ízjegyek fogadnak minket. Koromfekete teste csak ezt követően kezdi felfedni titkait, amire először a nyelvünk hegyén bizsergő izgalmas intenzitás, majd a kakaós hangulatokat követően a garatunkat, nyelőcsövünket tűzbe hozó pikáns rafinéria formájában kerül sor. Efféle energiára korántsem számítottam, ha nem szeretném az ilyesfajta ízeket, azt mondanám, hogy szinte már túlságosan csípős a helyzet. 

Az igazsághoz hozzátartozik azonban, hogy a szimpátiám ezidáig leginkább az étel formájában jelentkező csípősséghez kötődött, és talán a konzervatívabb vélemények szerint bármi, ami ezt a fajta ízt idézi egy sörben, az már túlságosan csípős, jómagam mégis amondó vagyok, hogy a kalandor kedvűek semmiképpen ne kerüljék el ezt a főzetet, a hagyományos felfogás hívei pedig nyilvánvalóan hallani sem fognak róla... 

(Ratebeer link) 

De Molen Hel & Verdoemenis Wild Turkey

De Molen Hel & Verdoemenis Wild Turkey (11,0%): A De Molen zászlóshajóját Wild Turkey-hordóban érlelni már önmagában is olyan szuperlatívusz, melynek értéke valószínűleg az összes valamirevaló sörfogyasztó számára megkérdőjelezhetetlen. Akik pedig ráadásul a whiskyk szerelmesei is, valószínűleg a paradicsomban érezhetik magukat, miközben ezt az egészen kivételes palackot tartják a kezükben. 

A kávészínű testen puha és krémes, bézs színű habpaplan terül el, mely által a sör már ránézésre is maga a tökély, az pedig, hogy ez a vékonyka habtakaró nem várt módon hosszú életű, csak tovább növeli az ital élvezeti értékét. Dobpergést követően kerülhet sor az illatában való elmerülésre, itt azonban hosszú percekre meg is pihenhetünk, mert ha létezik mennyei aroma, akkor valami hasonló lehet az is. A nemes, tölgyfából készült keretben krémes, tejszínes és kókuszos, a legfinomabb whiskys illatokhoz hasonló kompozíció rajzolódik ki, mely elevenen idézi fel az Anderson Valley Bourbon Barrel Stoutnál tapasztalt aromákat. 

Szinte tökéletes, lézerrel megmunkált formátumú ital, melyről valóban csak a legnagyobb elragadtatással lehet beszélni. Klasszikus imperial stout jegyekkel rendelkezik, melyhez a legbiztosabb alapként az önmagában is példaértékű Hel & Verdoemenis szolgált, ehhez csatlakoztak aztán azok az ízjegyek, amik által egy minden tekintetben kerekebb, részletgazdagabb, nagyobb horderejű főzet kelt életre. A csokoládésziruppal meglocsolt kávéshake-es bevezető alatt pillanatok alatt szembesülhetünk vele, hogy ennél az óriási felépítményél hátradőlve adhatjuk át magunkat az ízek élvezetének, anélkül, hogy a szerkezeti elemek labilitása okozta nyugtalanság legapróbb jelével is számolnunk kellene. A csokoládé, kókusz és vanília tejszínes krémességben egybeolvadó játékát a csikorgó alkohol garattájéktól tapasztalható felsőbbrendű jelenléte inti rendre, majd egy gyógynövénylikőrös kesernye öleli magához a komponenseket, hogy az összhatás igencsak feledhetetlen legyen.

Semmi eltúlzottság, olcsó fogások és üres giccsparádé, ezek az orrbavágó whiskys aromák sem nehezülnek ránk, a kezdeti ámulat lényegében a végsőkig kitart, nem csömörlünk meg az élményektől. A szokatlan hatásokat ugyanis magabiztosan simítják el a megszokott és elvárt klasszikus jellegzetességek, melyek által túlzás nélkül állíthatjuk, hogy egy csúcskategóriás főzet elfogyasztásához volt szerencsénk. 

(Ratebeer link) 

De Molen Heaven & Hell

De Molen Heaven & Hell (12,0%): Egy újabb De Molen imperial stout, mely a megszokott módon olajfekete, szirupos, habja szinte nincs, mint ahogyan szénsavtartalma sem. Ez utóbbi tényező ebben az esetben még inkább hangsúlyos, mint ahogy az a magas alkoholtartalommal általában együtt jár. 

Ha már alkohol, a felmelegedő időjárás egyik sörözést érintő hozadékaként sajnálattal kell, hogy tapasztaljuk, a spájzban történő tárolás önmagában már nem a legideálisabb módja a fogyasztási hőmérséklet elérésének. Ez az oka annak, hogy az első pár illatvételt az italra telepedő alkoholfátyol szövetén keresztül valósíthatjuk meg. A szinte már szúróssá vált aromákat egy pár fokkal alacsonyabb hőfok hatásosan tompítja, így némiképp kedvezőbb hőmérsékletre hűtve részletgazdagabb kép tárul elénk, melyben az alkohol bár az egyik vezérmotívum marad, nagyvonalúan szorít helyet az étcsokoládé, kávé, medvecukor és nehéz maláta testes illatainak. Néha egy kis hamu, bőr emlékképe, vagy éppen epres hangulatok szűrődnek be a kompozícióba, mely amennyire összetett, éppoly visszafogott is egyben. 

Jelentős testesség fogad minket ezután, sűrű, selymes és olajos kortyok közepette próbáljuk magunkba szívni mondandóját, ami leginkább a keserédes vonalat képviselve kezd körvonalazódni. A kakaó, étcsokoládé, mogyoró ízjegyein indulhatunk el, hogy aztán a tengeri sós benyomások is érvényesülhessenek; az alkohol konyakos, kissé füstös hangvételű jelenléte cifrázza a képet, majd a hirtelen betoppanó és távozni nem akaró orvosságos keserűség rúgja fel az egész festőállványt egyetlen mozdulattal. 

Komplex, intelligens imperial stout, olyasféle, melynek markáns kalibere csak koncentrált figyelem esetén szolgál igazi élvezeti értékkel. 

(Ratebeer link) 

De Molen Hemel & Aarde

De Molen Hemel & Aarde (10,0%): Koromsötét, a felszínen kissé átlátszó színű, sima állagú testét kezdetben pezsgő szénsavtartalom borzolja, az így előálló bézs habnak azonban percek alatt nyoma vész. Mivel a címkén szereplő információk és egyéb források alapján már értesülhettünk róla, hogy a sör egyik kiemelkedő összetevője a Bruichladdich-maláta (már amennyiben itt vélhetően a Bruichladdich készítéséhez felhasznált gabonáról van szó), a whiskys hangulat előtörését készpénznek vehetjük, azt azonban inkább az erre utaló adatokból, semmint a gabonapárlatok terén szerzett jártasságból állapíthatja meg a magamfajta sörszerető közönség, hogy ez esetben a márkanév hozadéka az erősen füstös jegyek jelenléte a főzetben.

Amennyiben így készülünk, nem fogunk csalódni akkor, amikor az édesen lágy, vaníliás zamatok helyett egy nagy adag tőzeges, hamus, pácsós aroma csap arcul bennünket. Vad, földes és fás illatok kúsznak fel a szaglójáratainkba, kissé próbára téve az óvatlan fogyasztó felkészültségét a marcona bevezető utáni ízhatásokat illetően. Akik azonban örömmel állnak a kihívás elé, nem várt élményekkel gazdagodhatnak, amikor a több fronton támadó faháncsos, dohányos, hamuszerű és sülthúsosan fűszeres fergeteg ellenállhatatlan egyvelegét alulról egyenlíti ki egy Black Alberthez hasonló túlérett cseresznyés, feketegyümölcs-kompótos likőrszerű kávéfolyam. 

Igazi ízkavalkád robban szét a szánkban, melynek valódi lénye megfejtéséhez minden egyes korttyal közelebb kerülünk, teljesen azonban valószínűleg soha nem érthetjük meg zseniális összetettségbe burkolózó jellegét. 

(Ratebeer link)

Emelisse Crème Brulee Stout

Emelisse Crème Brulee Stout (8,0%): Az előző Emelisse főzethez képest ez a darab már az illatából ítélve is a különlegesebb stílust képviseli, pohárba töltés után éjfekete, szinte átlátszatlan színű testére telepedő cappuccino-szerű habja alól rendkívül megnyerő aromák szállnak alá. 

Ezek között a hangsúly mindenekelőtt a vanília különböző árnyalatain van, melyek egy két szippantás erejéig össze-össze ugranak egy angolosan malátás illatnyalábbal, végül azonban győzedelmeskednek a műfajidegen aromákon - már amennyiben a créme brulée-illatorkánt egy imperial stout esetében nem tekintjük annak. Különleges főzet lévén nyilván nem, így ezt a szakaszt mindenképpen a javára írhatjuk sörünknek, jómagam azonban továbbmennék, és egyenesen fantasztikusnak nevezném az általa árasztott hangulatokat. Egy régi ismerőst, a Mikkeller Beer Geek Vanilla Shake-et juttatja eszembe, a kellő hőmérséklet és levegőztetés mellett legalábbis egészen elegáns jegyeket csillogtat meg, és immár a kezdetben csak remélt testesség biztos tudatában élvezzük az erős alapokon porcukorszerűen végighintett leheletvékony, de annál intenzívebb kakaós, csípős vaníliás és tejszínhabos aromakoronát. 

A fűszeresség az ízének is szimpatikus velejárója; a kellően testes, pörkölt malátás, kávés alapokat ügyesen korbácsolja fel a bizsergető szénsavtartalom, izgalmas környezetet képezve a dohány, a pikáns vanília jelenlétének és a hatalmas terjedelménél fogva komótosan búcsúzó keserű étcsokoládés zárásnak. 

Bár az általam legkevésbé tolerált sörtípusok azok, melyeknél a cukros és alkoholos édesség vékonyka és semmitmondó, vizes testhez kapcsolódik, ez ebben az esetben még véletlenül sincs így, éppen ezért nem fogom erre a sörre azt mondani, hogy túlságosan édes, amellett, hogy nyilvánvalóan az. Aki tehát az ilyesmit nem szereti, kerülje... Aki azonban vevő a kifinomult édességre, melynél a szimpla cukrosság helyett egy megbolondított változat kerül előtérbe, amit ráadásul kielégítően tompít a nyers keserűség ellenakkordja, az ne sajnálja érte a pénzt! 

(Ratebeer link)

De Molen Hel & Verdoemenis Bunnahabhain

De Molen Hel & Verdoemenis Bunnahabhain (12,0%): Rendkívül megnyerő küllemű, waxszal bevont üvege igazi különlegesség jelenlétét fémjelzi, aminek bizonyosságáról a továbbiakban remélhetőleg magunk is meggyőződhetünk. Kitöltve a közepesnél valamivel testesebb ital képe formálódik ki a konyakos pohárban, tetejére egy vékonyka habfoszlány feszül. Legnagyobb specialitása valószínűleg illatában érhető tetten, ami azonban nem feltétlenül a szó legnemesebb értelmében értendő. 

A Bunnahabhain whiskykkel való közeli ismeretségem hiányában tapasztalati anyaggal ez esetben nem tudok szolgálni, mindenesetre a hivatkozott scotch presztízséből eredően valamiféle magasztos nedű testet öltésére bátorkodunk számítani. Azt nem állítom, hogy az előzetes számításainkat gond nélkül húzzák keresztbe az illatok terén produkált benyomások, ha ugyanis ezt mondanám, azzal óhatatlanul is megvillantanám a füstös stílusú, haragos whiskyk terén meglévő járatlanságomat. Ami számomra kémiaszertár és orvosi rendelő illatmolekuláinak körvonalazódása, másnak esetleg a gabonapárlat tőzeges füstösségének elegáns megnyilvánulásai. Aki pedig nem viseltetik elutasítóan az újdonság erejével bíró hatásokkal szemben, ezt a bőr, dohány, sötét szójaszósz és szalonnasütés hamujából táplálkozó illatáradatot mindenképpen pozitívumként könyvelheti el. 

Füstösen édeskés jellege csak az idő előrehaladtával tolja előtérbe az alkohol erőteljes jelenlétét, a whiskyzés hatása azonban kezdetben nem annyira az erejétől, mint inkább a minden receptornak szerepet osztó, összetett ízhatást produkáló, félhomályos lényét csak apró kortyonként előadó karaktere által válik érezhetővé. 

Talán nem a legkifinomultabb, de mindenképpen az egyik legmarkánsabb ízélményt eredményező érlelés, ami sörrel történhet. 

(Ratebeer link) 

De Molen Kopi Loewak

De Molen Kopi Loewak (11,2%): Olajos, ám leginkább közepesen telt, nem az a motorolajszerű főzet. Vékonyka, tört fehér habot gerjeszt kitöltés után, ami egy keskeny gyűrű formájában marad meg a továbbiakban. Az illata lenyűgöző, a kávé szerelmesei most érezhetik igazán, hogy élnek, ilyen aromákkal szembesülve még Frei Tamás is a levegőbe csapna. Őrölt kávészemek pörkölt hangulata járja át a levegőt egy cseppnyi alkoholos fűszerességgel párosulva, száraz faháncs és fekete föld jelenléte érződik, mely komponensek illatának intenzitása a hőmérséklet emelkedésével egyenes arányban növekszik. 

Lényegében szénsavtartalom nélküli kortyok következnek ezután, desszertszerű, olajos testét zamatos kávészemek ízhatása tölti meg egészen különleges tartalommal, ami percek múlva is a garatunkban tevékenykedik. Krémes puhaság és kezdetben igen visszafogott, szinte észrevehetetlen alkoholos szál élesíti a képet, hogy aztán lenyelve egy megfejthetetlen, ételszerűen tartalmas és összetett ízvilágú kép rajzolódjon ki, aminek a középpontjában nyilvánvalóan a kávé pörkölt malátás, karcosan kesernyés jellege áll, az ízek viszont mindeközben olyan helyeken és formában bukkannak fel, ahol és ahogyan nem minden esetben szembesülünk élményekkel sörözgetés közben. 

(Ratebeer link) 

De Molen Moord & Brand Rum Barrel Aged

De Molen Moord & Brand Rum Barrel Aged (10,8%): Az az állítás, hogy a De Molen mesterei tagadhatatlanul értenek a hordóérleléssel cifrázott vehemens imperial stoutok előállításához, már korábban sem volt minden alapot nélkülöző a számomra, ez a példány azonban a lehető legékesebb példája annak, ahogyan két különböző ital mesterien olvad egy testbe. Az étcsokoládéba mártott rumos kakaómassza egészen új értelmet nyer e főzet által, bármely oldalról közelítjük is meg azt. 

Soha nem tapasztalt aroma szabadul fel egy sörös palackból, ennél elemibb rum illatot talán csak maga a rum képes kiadni, ha igaz... Az olajos és szirupszerű testnek lényegében már a látványa is bódító, a ragacsos öntet csípős alkohollal társul, a lehető legveszedelmesebb kombináció, amit egy imperial stout produkálni tud. Márpedig aki ezeknek az ízeknek a szeretője, könnyedén helyezheti ezt a főzetet a klasszisok táborába. 
Hangos és tolakodó ízek, édes füstösség, rumos kávé négy cukorral, az aromák parádéja... Ennek ellenére nem fordul át giccsesbe, vagy ha mégis, művészien csinálja. Mindaz, amit az ember egy De Molen-különlegességtől elvárhat, megvan ebben a főzetben. Az pedig, amire nem számítanánk, szintén megtalálható benne... 

(Ratebeer link) 

Emelisse Espresso Stout

Emelisse Espresso Stout (9,5%): Egy espresso stout esetében talán nem tűnik túl vakmerő vállalkozásnak határozott elvárásokat támasztani a főzettel szemben, már amennyiben annak általunk elképzelt masszív szerkezetét, robusztus felépítését, kőolajszerű testességét kívánjuk vendégül látni ízlelőbimbóinkon. Nyilván a kávé megjelenési formáinak minden egyes eshetőségére fel vagyunk készülve a kóstolás pillanatait megelőzően, az általunk nagylelkűen előirányzott útvonalhoz képest azonban már a kitöltést követően jelentős eltérést tapasztalhatunk. 

A hasonló tulajdonságokkal felvértezett főzetekhez viszonyítva meglehetősen vékonynak tűnő test mindezek ellenére egyre markánsabb illatokat áraszt: karamella, étcsokoládé, könnyed pirítottság, bőr és gyümölcs-aszalványok kórusa tölti be a teret. A vizuális élmény keltette kételyt hamar feloldja ízének teljessége, melyben lényegében megvan minden, amit egy efféle típusú sörtől elvárhat az ember. 

Olajos textúrája gyengéd hálóként terül el a komponensek masszív súlya alatt, melyek között leginkább a sötét tónusú aromák diadalmaskodnak; az étcsokoládé, a kávészemek pörkölt karaktere, a keserédes, hosszan elnyúló ízek komor játéka... 

Szívet melengető hangvétellel zárul az előadás, mely amellett, hogy igen fajsúlyos mondanivalót tartalmaz, egyszersmind könnyen emészthetőnek tűnő, amolyan csendes gyilkos karakterű. 

(Ratebeer link) 

Nøgne Ø Imperial Stout

Nøgne Ø Imperial Stout (9,0%): Hosszú idő elteltét követően az első imperial stout, melyre sikerült rátennem a kezem, ami már csak azért is elszomorító, mivel a kedvenc típusomról van szó. Azt hiszem, az ismételt ráhangolódáshoz ennél jobbat nem is igen választhattam volna. Üdvözlendő az is, hogy egy eddig még ki nem próbált főzde egyik mannájáról van szó, amit éppen ezért még a melegebb idő beköszönte előtt igyekeztem is minél hamarabb letesztelni (a kóstolás 2014-ben történt). 

Az amerikai imperial stoutok holdudvarában egyre megbecsültebb helyet foglalnak el nálam a skandináv térség alkotásai is, hála a dán Mikkeller-féle vonulat áldásos hatásának, mely alapján elmondhatom, hogy ezekre a főzetekre egyre inkább, mint etalonra tekintek. A mostani norvég darab iránti, előző logikából kiinduló bizakodásom azonban majdhogynem a szükségtelennel lesz egyenlő, ha vetek egy pillantást a sörrajongók szavazatai által kialakított elhelyezkedésére a stílus képviselői között. 

Az illatok, melyek ezután következnek, végleg eldöntik a kérdést, miután büszkén hirdetik: a műfaj egyik ékkövével állunk szemben. Ódon, mégis elegáns aromák ezek, fás és olvasztott étcsokoládés, kávés és pillecukros hangulatok adnak találkozót egymásnak. Bársonyos, krémesen lágy kortyai simogatóan hatnak, letaglózó erejéről bizsergető, lélekmelengető hatása tesz tanúbizonyságot. Amolyan palackból szabadult szellemként éli meg az elkövetkezendő perceket, kegyeinkért küzdve, minden porcikájával a kedvünkben járva, mégis a leghalványabb kételyt sem ébresztve bennünk annak tekintetében, hogy ki is az úr ez idő alatt. 

(Ratebeer link) 

Belgium 2014 (Brüsszel - Brugge)

2014 augusztusában történt, hogy alkalmam volt eljutni a legtöbb sörszerető pályafutása megkerülhetetlen állomásának számító belga sörök hazájába. Utamat természetesen mesés dubbelek, tripelek, quadrupelek szegélyezték, egy-két legendásnak számító helyen pedig pár perces kitérőként nemzetközi vizekre eveztem a belga folyamban történő fürdőzés utáni megpihenés jegyében. Ezekről a főzetekről ejtek pár szót az alábbi sorokban.

Üveges sörök

St. Bernardus Tripel (8,0%): Fátyolos színe édes malátás, s egyszerre fanyar, citrusos illatokat rejt. Vibráló ízeit a gabonásan telt malátás alapokon kiteljesedő élesztős, citromfüves, pikánsan alkoholos és határozottan kesernyés szálak hímzik ki. Egyfajta középmérték a tripelek világában, legalábbis számomra, amennyiben a szimplán tökéletes és a szerényen izgalmas tengelyek alkotta koordináta-rendszerben szemlélődünk.

(Ratebeer link)

St. Feuillien Brune (8,5%): Ánizsos karakterű, kissé likőrös beütésű illatai egy rendkívül savas, szinte már csípősen élénk főzetet takarnak, melynek stílusjegyei között az édesgyökérszerű zamatok, medvecukros jelleg és egy nagy adag, mazsolásan malátás karakter érhető tetten. Jómagam a nyugodtabb dubbelekért jobban odavagyok, bár a főzet vadsággal teli jelleme is elismerésre méltó értékeket rejt.

(Ratebeer link)

De la Senne Jambe-de-Bois (8,0%): Élettel teli aromák, opálos küllem, az élesztős-gabonás iskolák legelemibb tanításait magán hordozó főzet. Igen vehemens, fűszeres és pezsgő jellegű sör, szimpatikus egyensúlyban tálalva azokat a komponenseket, amik egy ehhez fogható italt arra predesztinálnak, hogy kifogástalan tripel legyen.

(Ratebeer link)

Struise St. Amatus - Oostvleteren 12 (10,5%): Cappuccino habja alatt mahagóni színéhez vörösboros, kávés és mazsolás illatok társulnak. Telt jegyei tonnás súllyal nehezednek a nyelvünkre, egy igazi íztemplomot jelenítve meg, melynek klasszisa halandók számára szinte befogadhatatlanul összetett. Selymes kortyait diós likőrösség szegélyezi, barnacukros malátaszirup indul meg magasztos útjára. Utóíze egyenes folytatása az élményeknek, maximálisan összhangban van az egész kompozíció. Kiváló ital, a csend ízei ezek...

(Ratebeer link)

Dupont Avec les Bons Voeux (9,5%): Bár azt nem állítanám, hogy a tripel, mint stílus áll hozzám a legközelebb az összes típus közül, ez a darab teljes mértékben levett a lábamról tökéletességének bájával. Méz színben pompázik, krémes habot gerjeszt, fenséges szegfűszeges, vaníliás illatokkal ajándékoz meg gabonás aromája; igazán karakteres, valóban lenyűgöző megtestesülése egy már unalomig ismert stílusnak. Bár csípősen élénk, pezsgően szénsavas, nem túl terpeszkedő, szerethető a karakter, amely teret enged az élesztő cifrázta, selymesen malátás, tejszínesen krémes ízvilágnak. Számomra ilyen a tökéletes tripel.

(Ratebeer link)

Stillwater of Love & Regret (7,2%): Karamellszínű főzetünk klasszikusan elegáns grafikával megáldott címkéjű üvegből érkezik a pohárba, majd ugyanilyen stílusú megjelenésével ejti ámulatba gyanútlan fogyasztóját, még azelőtt, hogy varázslatos illatait felfedné. Vadvirágok, vadon termő gyümölcsök, kökény, borsmenta, kamilla, levendula aromája fogad minket, mely utóbbiak jelenléte éppen azért olyan valóságos, mert személyükben a főzet valódi ízesítőit üdvözölhetjük. Ehhez csatlakozik aztán egy élesztős lepel, hogy némileg árnyalja az amúgy sem fakó összképet; kész remekmű az illatszerkezet, nincs mit szépíteni. Egészen visszafogott szénsavtartalma épp csak egy leheletnyit élénkíti meg az illatok által megfestett ízkompozíciót, amiben bámulatos módon elevenedik meg a kamilla, levendula virágos íze egy almás, diós, fahéjas, karácsonyi fűszeres keretben. A belga sajátosságokról nem is beszélve, melyek a mélységét adják a főzetnek. Bravúros újragondolása ez egy klasszikus stílusnak. 

(Ratebeer link)

Vicaris Generaal (8,8%): Ezerféle színben tündöklő illatai között leginkább a kékszőlő, szilva, mazsola, rumos dió, sült gesztenye aromája az, amit a krémes habpaplan alól a rendelkezésünkre bocsát. Mustos, borszerű jegyek, amikkel az ízlelés során is találkozhatunk. Krémes állagú, testes, ideális szénsavtartalmú ital, ízei között a likőrös, aszalt gyümölcsös, harapható élesztős alapvetésekkel, pirított karácsonyi nyalánkságok képeivel. Nagyszerű dubbel, a kategóriában véleményem szerint mindenképpen top 10-es alkotás.

(Ratebeer link)

Troubadour Obscura (8,5%): Tejszínes krémhab, presszókávés, diós illatok, selymes állagú, csordultig telt test. Egy belgian strong ale, dubbel és imperial stout határán bravúrosan egyensúlyozó főzet azok rumos diós, mazsolás, étcsokoládés hangulataival. Gazdagsága valósággal gyönyörködtető.

(Ratebeer link)

Verhaeghe Duchesse De Bourgogne (6,2%): A legszárazabb pezsgők, almaecet és must aromája; előjelei egy igazi fanyar élménynek. Szájat összehúzóan savanyú, ecetes jellegű ale, erjedt és élénk ízei minden egyes szegletet betöltenek. Éretlen gyümölcsök karaktere húzódik meg minden egyes korty mögött, pezsgő jellege még inkább felerősíti a fanyar vonásokat. A végletek itala, valakinek vagy ízlik, vagy nem, de semmiképpen nem hagy minket benyomásmentesen. Egy újabb strigula a sour ale-ek szereplőinek számához.

(Ratebeer link)

Maui Brewing Sobrehumano Palena’ole (6,0%): Karamellszínű főzet, két gyártó együttműködésének gyümölcse a szó legszorosabb értelmében is, amennyiben a felhasznált alapanyagokat tekintjük. Azok ugyanis michigani meggy és hawaii passiógyümölcs képében jelentkeznek. Savanykás illatokat hordoz, üde, egyben igen mély, érett aromák. Komlóval kevert meggy és alma, savas gyümölcsök zamatai rajzolódnak ki, majd egy szép adag virágos jelleg ölt testet ízében; meglehetősen komplex jelenség. Frissítő, laktató, könnyed nyári desszerthez fogható főzet.

(Ratebeer link)

Struise Westoek XX (8,0%): Marcipános, mazsolás illatokba burkolózik, krémes és kissé fanyar kezdéssel indít. Számomra ideális mértékben szénsavas, illetve pont, hogy a nélküli, íze pedig erjedt hangulatokkal teli, éretlen gyümölcsös, édes malátás, mandulás-marcipános; összetetten finom.

(Ratebeer link)

Grottenbier Bruin (6,7%): Az utánozhatatlan rágógumis aromák után hasonlóan csintalan zamatokkal tölti el kóstolóját; az élénkebb fajtából való, így élesebb változatban tűnnek fel a mazsolás, kenyérhéjas, szögletesen malátás árnyalatok a dubbelek egy vibrálóbb, mégis kiegyensúlyozott változatát nyújtva.

(Ratebeer link)

Troubadour Westkust (9,2%): Csak dicsérni tudom ezt a főzdét, a korábban kóstolt két sörről is ódákat zengenék, s ez a típus, ha lehet, még kevésbé okoz meglepetést ízét illetően. A komlóra épülő, angolszász stílust nagyszerűen képviseli, egyszersmind tagadhatatlanul belga alkotás. Quadrupeles aromái nagyszerűen hordozzák magukon a marcipános, gyantás, túlérett gyümölcsök, füge és mazsola illatait. Speciális és rendkívüli módon szerethető black ipa, melynek íze tartalmas, likőrben úszó aszalt gyümölcsök, tűlevelű komló vonalait viseli, élesztőtől duzzadó kortyai kirobbanóan teltek. Marcipános lágyságát egy szigorú komlós zárás tereli más irányba, feledhetetlen élménnyel gazdagítva fogyasztóját.

(Ratebeer link)

Struise Pannepot Reserva 2009 (10,0%): Sötétbarna teste fölött csinos bézs színű habköntös húzódik, csodás külleme magával ragadó. Időnk azonban alig van csodálkozni, illatai ugyanis hamarosan még magasabbra teszik a mércét. Lenyűgöző aromáira számíthatunk ugyan, mégsem lehetünk felkészülve egy ehhez hasonló kavalkádra: cseresznyebefőtt, rumos meggy, csokoládéjégkrém, tölgyfás füstösség; maga a csoda... Ezt követően pedig már nincs megállás; tejszínes alapokon csúsznak a fűszeres kávés, konyakmeggyes, krémes süteményes zamatok, likőrös fürdőt vesznek a vaníliás-kókuszos ízjegyek, majd egy perzselő zárás pecsételi meg az összbenyomást. Ez utóbbi persze nem az alkoholfok testet öltésére értendő, mert az teljesen beleolvad a környezetbe, szinte észrevétlen marad. A Struise ezt egyébként is mesterfokon űzi. Ezt a főzetet lényegében bármely típus királyának kikiálthatnám, ez esetben legyen a 'belgian strong ale' kategória mindenkori dobogósa.

(Ratebeer link)

Csapolt sörök

High Water Hop Logic: Imperial IPA a javából, annak minden vad eleganciájával, megnyerő stílusával, utánozhatatlanul amerikai jellegével. Selymesen csúszik, bársonyos kortyaiban gömbölyű, gyantás ízjegyek keverednek trópusi gyümölcsök zamataival, mindezt igen letisztult csomagolásban tálalva. A keserűség foka nem uralkodik el, az ízletes aromáké a főszerep, melyek kirobbanóan teltek, izgalmasan sokszínűek.

(Ratebeer link)

Dupont Monk’s Stout: Pörkölt maláta sugárzik illatából, száraz ízei pedig tovább nyújtják a pirított benyomásokat, melyekhez aztán egy óvatos kékszőlős, mazsolás árnyalat is csatlakozik idővel. Érdekes, hogy a belga jelleg szinte teljes mértékben felülíródik az egyébként minden tekintetben kiváló italban.

(Ratebeer link)

Troubadour Magma: Igazi meglepetéssel szolgál már az illata is, az ugyanis a legkarakteresebb amerikai ipákat idézi gyantás hangjaival, zömök és kerek aromáival. Szirupos íze ugyancsak magával ragadóan tengerentúli, őszibarack kompótos, trópusi gyümölcs-koktélos zamatai mézédesen terjednek szét a szánkban. Egy árnyalatnyi élesztős lepel alatt teljesedik ki a műalkotás, melyből a markáns, ám üde kesernyésség sem maradhat el zárásképpen.

(Ratebeer link)

Hornbeer Caribbean Rumstout: Sóskávé illata, rumos étcsokoládé aromája szökik a légtérbe a kakaó-barna habpaplan alól, ízében pedig visszaköszön a rum csípős éle, ami a földes, kávébabos kesernyésséget öleli körül. Megnyerő kompozíció, remek dán imperial stout.

(Ratebeer link)

Maredsous 8: Vörösesbarna színe fölött pihe-puha habfödő csücsül, míg aromája a jól bevált fügés, mazsolás, belga élesztős jegyeket ontja. Parányi buborékokkal alaposan teletűzdelt teste összességében közepes teltségű, azt a szénsavmolekulák könnyítik ki leginkább. Ízében ugyancsak ismerős zamatokat üdvözölhetünk, malátás-élesztős központúság köré szilva, mazsola, barnakenyér és karamell karaktere rétegződik. Mérsékelt vérű, a belga sörök iránti tisztelet nélkül azt mondhatnánk, hogy szinte unalmasan kifinomult alkotás, amely azonban pont azokra a pillanatokra nyújt remek megoldást, amikor meglepetésektől mentes, klasszikus ízekkel szeretnénk találkozni.

(Ratebeer link)