Anderson Valley Bourbon Barrel Stout (6,9%): Bourbon hordóban érlelt stout az Anderson Valley-től, melynek címkéjén a birtokomban lévő darab esetén a márka háziállata, egy agancsos medve látható annak ellenére, hogy a legtöbb helyen - magának a gyártónak a honlapján is - ennek a típusnak az üvegét egy pulyka díszíti, utalva arra a tényre, hogy azok a verziók a híres Wild Turkey whiskey-manufaktúra termékeinek érleléséhez használt hordókban nemesedtek. Jelen esetben a típus nem került nevesítésre a feliratokon, melyek egyébként is igen szűkszavúak, jóformán annyit tudhatunk meg belőlük, hogy ez a stout bourbon hordókban került érlelésre. Maradjunk tehát a tényeknél, egyelőre ugyanis ennyit tudunk róla. Nem mintha különös szakértelemmel viseltetnék a whiskey-k világának kérdései iránt, de mit ne mondjak, Wild Turkey felirattal találkozni egy sörön exkluzívabbá teszi annak beltartalmát a számomra.
Igen mutatós, határozott és viszonylag tartós, bézs színű habot fejlesztve érkezik a mélybarna ital, ami a pohárba töltés során láthatóan közepesen testes, elvégre nem egy imperial stouttal van dolgunk. Annál lenyűgözőbbek viszont azok az illatok, melyekkel elsőként szembesülve egyszerűen nem győzünk betelni. Én legalábbis még életemben nem éreztem ilyet egy sörnél, aromák szempontjából tehát mindenképpen a legkülönlegesebb főzetről van szó, amit valaha ittam, már amennyiben, mint oly sokszor, a különlegesség fokmérője a sör fogalmától történő minél messzebbre történő elrugaszkodás - jelen esetben az illatok terén. Lézerrel faragott whiskey aromák ezek, amiket annak rendje és módja szerint a tölgyfa nemesi leple alatt megbúvó vanília és kókusz cseppnyi füsttel átitatott karaktere alkot, olyannyira megidézve az illatos gabonapárlat hangulatát, hogy csukott szemmel könnyedén becsaphatóvá válna egy kevéssé szakavatott orr. Az előző összetevőkhöz egy tejszínesen krémes és egy lágyan pörkölt aromapár, eszpresszókávé és karamella társul, ezek a komponensek véleményem szerint a legtöbb tesztelő számára megidéződnének. Már a kóstolást megelőzően is lenyűgöző tehát a hordóérlelés eredménye, nem győzöm elégszer hangsúlyozni.
Az előbb felsorolt alkotók aztán nem tűnnek el nyomtalanul, az olajos, kevés szénsavval tarkított testben a faháncsos, félédes kávé zamatai adják az alapokat egy tejszínes, tejkaramellás ízesítéshez. És ez utóbbi elem az egyik legelemibb karamell aroma a sörillatok, sörízek története során. Van persze úgy, hogy más, korábban tesztelt típusoknál - némely duplabak esetében például - felsejleni véljük, itt azonban, ha másként nem fedeznénk fel, valósággal arcul csapnak minket a vajas-karamellás jegyek - ehhez foghatót sem érezni minden nap. Az utóíze már a percek múlva is érezhető pörkölt jegyek, kerekded kávészemek hatásától hangos, így fejeződik be a különleges kompozíció. Az igazsághoz hozzátartozik azonban az is, hogy ha az előzőekben felsorolt jellegzetességeket teljes terjedelmükben élvezni szeretnénk, ne töltsünk számottevően sok időt az elfogyasztásával.
