Anderson Valley Bourbon Barrel Stout

Anderson Valley Bourbon Barrel Stout (6,9%): Bourbon hordóban érlelt stout az Anderson Valley-től, melynek címkéjén a birtokomban lévő darab esetén a márka háziállata, egy agancsos medve látható annak ellenére, hogy a legtöbb helyen - magának a gyártónak a honlapján is - ennek a típusnak az üvegét egy pulyka díszíti, utalva arra a tényre, hogy azok a verziók a híres Wild Turkey whiskey-manufaktúra termékeinek érleléséhez használt hordókban nemesedtek. Jelen esetben a típus nem került nevesítésre a feliratokon, melyek egyébként is igen szűkszavúak, jóformán annyit tudhatunk meg belőlük, hogy ez a stout bourbon hordókban került érlelésre. Maradjunk tehát a tényeknél, egyelőre ugyanis ennyit tudunk róla. Nem mintha különös szakértelemmel viseltetnék a whiskey-k világának kérdései iránt, de mit ne mondjak, Wild Turkey felirattal találkozni egy sörön exkluzívabbá teszi annak beltartalmát a számomra. 

Igen mutatós, határozott és viszonylag tartós, bézs színű habot fejlesztve érkezik a mélybarna ital, ami a pohárba töltés során láthatóan közepesen testes, elvégre nem egy imperial stouttal van dolgunk. Annál lenyűgözőbbek viszont azok az illatok, melyekkel elsőként szembesülve egyszerűen nem győzünk betelni. Én legalábbis még életemben nem éreztem ilyet egy sörnél, aromák szempontjából tehát mindenképpen a legkülönlegesebb főzetről van szó, amit valaha ittam, már amennyiben, mint oly sokszor, a különlegesség fokmérője a sör fogalmától történő minél messzebbre történő elrugaszkodás - jelen esetben az illatok terén. Lézerrel faragott whiskey aromák ezek, amiket annak rendje és módja szerint a tölgyfa nemesi leple alatt megbúvó vanília és kókusz cseppnyi füsttel átitatott karaktere alkot, olyannyira megidézve az illatos gabonapárlat hangulatát, hogy csukott szemmel könnyedén becsaphatóvá válna egy kevéssé szakavatott orr. Az előző összetevőkhöz egy tejszínesen krémes és egy lágyan pörkölt aromapár, eszpresszókávé és karamella társul, ezek a komponensek véleményem szerint a legtöbb tesztelő számára megidéződnének. Már a kóstolást megelőzően is lenyűgöző tehát a hordóérlelés eredménye, nem győzöm elégszer hangsúlyozni. 

Az előbb felsorolt alkotók aztán nem tűnnek el nyomtalanul, az olajos, kevés szénsavval tarkított testben a faháncsos, félédes kávé zamatai adják az alapokat egy tejszínes, tejkaramellás ízesítéshez. És ez utóbbi elem az egyik legelemibb karamell aroma a sörillatok, sörízek története során. Van persze úgy, hogy más, korábban tesztelt típusoknál - némely duplabak esetében például - felsejleni véljük, itt azonban, ha másként nem fedeznénk fel, valósággal arcul csapnak minket a vajas-karamellás jegyek - ehhez foghatót sem érezni minden nap. Az utóíze már a percek múlva is érezhető pörkölt jegyek, kerekded kávészemek hatásától hangos, így fejeződik be a különleges kompozíció. Az igazsághoz hozzátartozik azonban az is, hogy ha az előzőekben felsorolt jellegzetességeket teljes terjedelmükben élvezni szeretnénk, ne töltsünk számottevően sok időt az elfogyasztásával. 

(Ratebeer link) 

Wild Beer Madness IPA

Wild Beer Madness IPA (6,8%): Fékezhetetlenül intenzív és laza szerkezetű, puha habbal fejlődő, halovány sárga színű ital, melyből a címkén feltüntetett mennyiségű komló aromái törnek elő a trópusi gyümölcsök fanyarságával és a citrusok üde frissességével. Harapható, szinte sziruposan telt aromák ezek, így biztosra vehető, hogy ez a fajta tartalom az ízében is megtalálható lesz. 

Ez így is van, egy frissen facsart komlólével van dolgunk, melyet ha nem cifrázna egészen apró szemű, élénkítő szénsavmolekulák bizsergető hálója, könnyen el tudnánk képzelni a főzetet egy keserédes trópusi gyümölcsital üveges verziójaként. Ezt a képet egyébként az átlagosnál magasabb alkoholtartalom jelenléte sem rombolná le, abból ugyanis jóformán semmi nem érződik, ügyesen bele van szőve az élesztőtől fanyar, gyümölcsöktől vibráló szálak közé. Telt zamatai már a szánkban megforgatva is remekül kirajzolódnak, már ebben a fázisban is előjön a mondanivalója, majd amint a grapefruitos, mangós, lime-szerű ízjegyek elbúcsúznak, érkezik meg egy gyantás és karcos, mégsem lehengerlő jellegű tartalmas kesernye. 

A legvégén egyébként egy árnyalattal vékonyabb testet csillant meg, mint amit a hasonlóan szirupos, ennyire kirobbanóan gyümölcsös amerikai típusú főzetek esetén megszokhattunk, mindemellett a west coast IPA-jelleget tökéletesen festi le, remekbe szabott karakter. 

(Ratebeer link) 

Odell Cutthroat Porter

Odell Cutthroat Porter (4,8%): Hamisítatlan robusztus porter a maga kakaóporos, rumos csokoládés illatával, sötét gesztenyebarna színével, és pörkölt ízeivel, melyek néhol halványan füstösbe váltanak, néhol tejesen krémes és édeskés hangvételűek. Sima, kellemes kortyok, egyenletesen terjednek szét az ízek, melyek között legfőképpen az étcsokoládés, hosszúkávés zamatok diadalmaskodnak, mégis kellőképpen összetettek ahhoz, hogy egyéb, színesítő árnyalatokat is felfedezzünk kóstolása során. 

(Ratebeer link) 

Weird Beard Hit The Lights

Weird Beard Hit The Lights (5,8%): Enyhén opálos megjelenésű, méz színű főzetünkre makacs, nőni csak nehezen akaró tört fehér krémréteg kerül kitöltés során, aromája határozott, nem túlságosan sejtelmes, egyértelmű élesztős fanyarságát gyantás jegyek és gyümölcsös hangulatok csipkézik. 

Íze remekül folytatja az előző hagyományokat, pont olyan, amilyennek az első benyomásokat követően elképzeltük. A közepesen telt maláta alapjain savanykás élesztő töri az utat, mely lényegében egy élesztőtől általában elvárt karaktert domborít ki, a gyümölcsösséget, színes ízeket ez esetben teljese mértékben rábízza a komló képességeire. 

A gabonás bevezető után voltaképpen a fajsúlyos élesztős karakter érvényesül a saját territóriumán belül, majd amikor a komló játékának kell következnie, az meg is érkezik annak rendje és módja szerint egy trópusi hangulatú, inkább szúrós és karcos, semmint üde és gyümölcsös, tehát egy igen fajsúlyos kesernyés utózamattal. 

(Ratebeer link)