Struise Pannepot Grand Reserva 2008

Struise Pannepot Grand Reserva 2008 (10,0%): Hab és szín tekintetében meglehetősen hasonló jellegzetességekkel büszkélkedhet, mint testvérei; szinte átlátszatlan, kávészínű testtel rendelkezik, melyre nagyjából egy ujjnyi vastag habréteg helyezkedik. Tömény, fás és gyümölcsös illatok garmadája szabadul fel percek alatt, erőteljes aromák indulnak útjukra, hogy általuk valamiféle képet kaphassunk a benne rejlő karakter jellegét illetően. Ez esetben azonban mintha minden korábbinál erősebb kisugárzás hirdetné a főzet markáns és testes, az érlelés során kialakult marconább jellemvonásait, melyek egyszerűen nem múlhatnak el nyomtalanul. 

Vibráló, likőrszerű, mazsolás zamatok járják táncukat az első kortyoknál, melyekhez egy almás savasság és élesztős, ecetes savanykásság csatlakozik, majd a festői képet tölgyfás, enyhén füstös hatás foglalja keretbe. Ez a típus egyébként a Pannepot Calvados érleléséhez használt tölgyfahordóban érlelt változata, innen az almaboros, gyümölcspárlatos szálak.

Klasszikus ízek, remekül eltalált és nagyszerűen telítő test, különleges letisztultság és az egyediség hatása. 

(Ratebeer link)

Struise Pannepeut 2010

Struise Pannepeut 2010 (10,0%): Az előzőleg kóstolt darabhoz, a Pannepot nevű változathoz kötődő rokoni szálak megléte a napnál is világosabb, tetten érhetők a küllemén kívüli egyéb jellegzetességeiben is, mint utóbb kiderül. Eltérésként mutatkozik egy, a főzőmester által kinyilvánított, tipológiabeli különbség, amennyiben ezt a verziót quadrupelként, illetve trappista jellegű italként tarthatjuk számon. 

Színe, valamint a habképződés mértéke és módja ismerősen hat, fény felé tartva sejtelmes, rubinvörös árnyalatokat csillant meg, melyekre krémes, bézs színű lepel telepszik. Súlyos, markáns aromái vészjóslóan komoly, szájbarágós mondanivalóról árulkodnak, később azonban ismét szembesülnünk kell vele, hogy az illatok alapján levont következtetés hitelessége ez esetben is csupán illúzió volt. Kávés, intenzíven pörkölt karaktere van, melyre egy meglehetősen nehéznek tűnő, rumos-diós jelleg épül, a fekete gyümölcsök cukortartalmával és egy élesztős vonulattal. 

Belekóstolva aztán meglepődve tapasztalhatjuk, hogy amennyiben egy szirupszerű, vastag és szövevényes testre készültünk, némiképp elszámítottuk magunkat. Finom és árnyalt zamatok, cseresznyelé és meggybefőtt, krémes csokoládé, telt ízű maláta könnyed, mégis megnyerő játékának lehetünk részesei, a várt és sok helyen megénekelt cukorszirupos élmény azonban elmarad. Azzal, hogy ezt a gazdag és komplex aromahalmazt ilyen finom eleganciával és lehengerlő felsőbbrendűséggel, mégis túlzásoktól és rohamszerű előretöréstől mentesen, mintegy elemi természetességgel hozza, engem legalábbis teljes mértékben meggyőzött. Azt azonban, hogy a két típus közül melyiket tartom kiválóbbnak, magam sem tudom eldönteni, mind a kettő valódi különlegesség, és megérdemelten örvend ekkora népszerűségnek. 

(Ratebeer link)

Struise Pannepot 2010

Struise Pannepot 2010 (10,0%): Kétség sem férhet hozzá, hogy a mai tesztalanyunk jól megérdemelten vívta ki a sörbarátok igen széles körű elismerését, és tett szert népes követőtáborra. Mondom ezt még azelőtt, hogy padlásokon porosodó festmények képét idéző címkéjének látványán kívül bármiféle érzékszervi kontaktusba kerültem volna vele - az efféle alkotások azonban általában nem nagyon szoktak csalódást okozni. 

Sűrű testű, nem túl hivalkodó habbal bír, illata pedig hasonlóképpen visszafogott, finoman sejtető. Az élesztőfelhők közé egy légiesen könnyed gyümölcsösség, enyhe lekváros árnyalat fonódik - a gyümölcsök természetesen a markánsabb fajtából valók -, az aroma összességében azonban meglehetősen lágy, a legkevésbé sem zömök, vagy átütő. Kakaó, kávé és étcsokoládé finomítja tovább a képet, melyek ez esetben valóban a világosabb tónusok mentén tartják meg az aromaskálát, nem nehezítik el a hangulatot. A lezárás ezt követően szintén az élesztő savanykás élű képében jelentkezik. 

Azt semmi esetre sem állíthatjuk, hogy a képzeletbeli édesség-fokmérő maximum értéket mutatna a tesztelés során, a kandiscukorral viszont ez esetben sem spóroltak a főzőmesterek. Közel sem annyira émelyítő és nehéz azonban, mint néhány korábban kóstolt darab - csakúgy, mint az illata esetében, az édes zamatok ezúttal is remekül nyújtják szét a terepet, nem tódulnak egybe, finoman terjednek szét egy harmonikus keretet adva az ízeknek. 

Ezek között leginkább a diós, mazsolás jellegű, desszertszerű komponenseké a főszerep, melyekhez egy fűszeres, gyógynövényes jelleg is társul, a komló kissé távolinak tűnő karaktere és egy enyhébb fokú alkoholos érintettség mellett. 

Ami számomra a leginkább különlegessé teszi ezt a sört klasszikusan finom ízén kívül, az a tökéletesen egyedi test, mely a felsorolt benyomások, cukrászati alapanyagok emlékképének jelenléte ellenére határozottan éles tud maradni, és egy üvegvékony gerincként bár, de mindvégig ellen képes állni a hízott összetevők mázsás súlyának. 

Lényegében tehát némileg könnyedebb ital képe bontakozott ki a kóstolása során, mint amire előzetesen számítani lehetett, a hatás azonban feltétlenül pozitív volt. Különlegesen gazdag főzet. 

(Ratebeer link) 

Struise Black Albert

Struise Black Albert (13,0%): A Struise főzde egyik nagyágyúját készítői elég fajsúlyosnak tekintették ahhoz, hogy egy önálló kategória, a "belgian royal stout" képviselőjeként aposztrofálják. 

A korábban górcső alá vett Hel & Verdoemenis elegáns visszafogottságához képest látatlanban is egy vadabb, izgalmas és szórakoztató főzet képe sejlik fel lelki szemeink előtt, mely meggyőződésünket tovább erősíti a kitöltést követően elénk táruló látvány: egy kövér testtel hömpölygő, szurokfekete színű ital gurul ki az üvegből, egy kakaóbarna színű habot penderítve, mely nem túl nagy és nem is túlságosan tartós, annál szebb látványt nyújt azonban illékony szereplése. 

Savanykás illatok fogadnak minket, melyek az élesztős, befőttes, enyhén füstös aromák mentén rajzolódnak ki és válnak egyre teljesebbé. Nagyszerű, súlyos összetevők játékát élvezhetjük, melyek mégis üdítő jelleggel hatnak az angolszász stoutok karakterén edződött ízlelőbimbókra. A folytatás tehát legalább ennyire pezsdítő: vibrálóan gyümölcsös, leginkább fekete, túlérett termések, mint a cseresznye aromái, valamint krémes, vaníliás zamatok, ugyanakkor kissé fanyar, füstös, faszénhez hasonló jelleg érezhető egyszerre. A kandiscukor és az élesztő adják az ital gerincét az alkohol érezhető, ám mértékéhez képest nem különösebben domináns súlyával megpakolva. 

Leginkább egy többféle stílus jellemvonásait egyesítő, mégis újszerű, ám tagadhatatlanul belga típushoz lehet szerencsénk, amennyiben összehoz minket a sors ezzel a vadorzóval. 

(Ratebeer link)