De Molen Hel & Verdoemenis

De Molen Hel & Verdoemenis (10,0%): Színe akár az éjszaka, áthatolhatatlanul fekete, sűrű és olajos testével egyetemben a legenyhébb fokú meglepettség érzetét sem keltik bennünk. Levegőztetve az alapvető illatjegyek összekapaszkodásának lehetünk orrtanúi, zamatos kávé és földes, pörkölt aromák végtelenül sima és kiforrott karaktere tornyosul a pohár fölé. 

Egyetlen hatalmas hibát fedezhetünk csak fel az ismerkedés során: poharunkat a legnagyobb bánatunkra csak háromnegyedig tölti meg. Ez ugyanis az a fajta ital, amit a stoutok iránt gyengéd érzelmeket tápláló sörbarát bármikor képes lenne fogyasztani lényegében bármilyen, a biológiai-kémiai törvényszerűségek által felállított keretek közötti mennyiségben. 

Tökéletes, letisztult ízek kényeztetnek minket, melyek a bársonyosan krémes, kávés jelleg, egy barátságos hangvételű édesség, majd egy komlós-alkoholos, élénkítő hatású zárás között mozognak. A könnyed fogyaszthatóság felé mutat az ehhez éppen ideális vastagságú test, mely telt és gömbölyű zamataival minden kortyot lágy lepelként olvaszt szét a szánkban. Klasszikus a javából. 

(Ratebeer link) 

AleSmith Speedway Stout

AleSmith Speedway Stout (12,0%): Egy nemzetközi szinten is jól ismert és elismert, a sörpaletta földrajzi és fajtabeli értelemben is meglehetősen globális választékával kapcsolatos gondolatok, vélemények gyűjtőhelyeként, egyszersmind a közízlés formálójaként is sikeresen funkcionáló honlap (Ratebeer.com) szavazói által a világ jelenlegi 7. legjobb söreként elhelyezett főzetről elfogulatlanul nyilatkozni talán kihívást jelentő feladatként mutatkozik. 

Jómagam sem tudtam teljes mértékben félretenni ez irányú befolyásoltságomat, közömbösnek legalábbis a legkevésbé vallottam volna magam a kóstolást megelőzően. Egy ekkora kaliberű sör elfogyasztásához azonban illő lehet egy hasonlóan jeles alkalmat keresni - jelen esetben kissé alibi megoldásként a születésem napjának közelsége funkcionált ekképpen, bár lényegében bármilyen erőltetett ürügy kiválóan szolgált volna az egyébként is régebb óta a kíváncsiságom tárgyát képező ital felszabadításához. 

Az első és utolsó meglepetés a fólia alatt lapuló kupak - nem pedig pezsgős dugó - megpillantása volt, lényegében (kissé előrehozva a talán nem túl kétes végkifejletet) ez volt az egyetlen dolog, amivel kapcsolatban másra számítottam az elfogyasztása során... Remekbe szabott illatát a kávé, kiváló minőségű étcsokoládé, pörkölt maláta és szivárványszínű édesség csodálatos harmóniája alkotja, mely egyébként meglehetősen ismerősen hat nem kevésbé illusztris típusok által hátrahagyott emlékképek által. Tejszínes, eszpresszós aromák ezek, melyek különleges pontossággal (de a legkevésbé sem egysíkúságuk miatt) képesek kialakítani az ízekkel kapcsolatos megérzéseket.

Krémes, kávés, enyhén földes, összességében azonban a legmagasabb fokú bársonyosság hatását közvetítő, barátságos zamatok kelnek életre szánkban, melyeket a vártnál is intenzívebb mértékben csipkéz ki egy tűhegyes éllel szőtt alkoholfátyol, valamint markánsan karcosít egy férfias, komlós utóíz. Az a 12% alkohol a legkevésbé sem szándékozik a háttérben maradni, ebből a szempontból tehát semmi esetre sem foghatjuk az alattomosságra az üveg tartalmának elfogyasztása során előálló fiziológiai törvényszerűségeket. Az idő múlásával és a hőfok óvatos emelkedésével sem esik csorba ízének makulátlanságán, épp ellenkezőleg: leginkább kissé levegőztetve lép elő a kávészemek valódi természete, gömbölyded és sima, összetett aromája, a sör szuggesztív felsőbbrendűségének érzete, mely által a leghalványabb kétségünk sem marad afelől, hogy hősünk megérdemelten tetszeleg jelenlegi státuszában. 

(Ratebeer link)

Fuller's Vintage Ale 2011

Fuller's Vintage Ale 2011 (8,5%): Mostanra (a sör kóstolásának időpontja 2012.10.21) érkezett el az a pillanat, amikor a kóstolásra váró főzetek egyike sem kevésbé nagyszabású darab, mint ez az elegáns kivitelű, díszdobozos sör a Fuller's műhelyéből, így kissé talán előrehozott módon és lényegében mindenféle magasztos esemény ösztönzőleg ható pártfogása nélkül láttam hozzá a különleges ital elfogyasztásához. 

Viszonylag visszahúzódóan induló illatát édes és lágyan pirított maláta teltsége, valamint egy egyre intenzívebb, aszalt gyümölcsös, enyhén füstös aroma adja egy likőrösen alkoholos lepellel. 

Íze voltaképpen ezen elemek egyenes vonalú folytatása, leginkább az édesebb, karamelles - gyümölcsös, narancslekvárt idéző zamatok fölényével, majd a minőségi komlók szigorú utóízével, mely még tekintélyesebbé teszi ezt a méltóságteljes ízvilágot, ahol az ízek követhetetlen játékossága és vibrálása helyett a kiegyensúlyozott és igen letisztult, ám korántsem unalmas zamatoké a főszerep. 

Jóleső érzés keríti hatalmába az embert kortyolgatása közben, mivel árad belőle a megnyugtató kifinomultság és harmónia - minden kortya maga az elegancia. 

(Ratebeer link) 

Westvleteren 12

Westvleteren 12 (10,2%): És elérkezett az a pillanat is az évben (a kóstolás 2012 legvégén zajlott), amikor végre alkalmam nyílt kipróbálni az évek óta rendszeresen (2012; 2010; 2007; 2006; stb.) a világ legjobbjának kikiáltott sört, melyről fényes legendákat zengnek, az egekig magasztalják kifinomult lényét, etalonnak tekintik a kiváló főzetek dicső csarnokának szereplői között.

Méltóságteljes, letisztult üvege minden bizonnyal egy ajándékcsomag egyik tagjaként került kiemelésre társai közül, a korábban látott verziók ugyanis meglehetősen spártai palackkal büszkélkedhetnek, ami a cicomázást illeti. 

A fogyasztása során igyekeztem a lehető legjobban elhatárolódni az őt övező kultusztól, próbáltam mindenféle prekoncepciótól mentesen szemlélődni - több-kevesebb sikerrel. 

A kezdeti benyomások egy vulkanikus erejű habkitörést követően fogalmazódhattak meg bennem, melyek közül elsőként mennyeien krémes, tejszínes aromáját említeném egy lágyan pirított, mogyorós-diós-mandulás vonallal. Páratlanul sima és visszafogott, mégis összetéveszthetetlenül egyedi. És amikor krémességet említek, azt szó szerint kell érteni. Ha valaki csak könyvekben találkozott volna még e fogalommal, tökéletesebb szemléltetés egy korty Westvleterennél nem is létezik. 

Szétolvad a szánkban, lágyan elterül, szinte betapasztja a szájüreg minden egyes négyzetmilliméterét. Egy rakás alkotóelem jelenlétét véljük felfedezni, a szokásos trappista összetevők mindegyikét: diófélék, datolya, szilva, mézes harapnivalók és krémlikőr éreztetik hatásukat, az eredmény azonban lenyűgözően egyedi. Valahogy egyik fázis során sem érzünk előretörő komponenst, kitüremkedő ízjegyeket, annyira szorosan kötődik egymáshoz minden egyes molekulája a sörnek, hogy az egyes kortyok hatása minden alkalommal szinte előélet nélkül és a halványulás érzetét mellőzve, egyből a lényegre térve tör elő, pár másodperces jelenéseket idézve elő a varázslatból. 

Mintha minden ital legjavát ötvözték volna egyetlen palackban: az alkohol, mint közös nevező remekül elrejtett ereje, a likőrök gyümölcsös krémessége, a maláta teltsége egyszerre lép a színre, majd még mielőtt megfejthetnénk, megfoghatatlan összetettségbe burkolózik.

Ezen ismertető után felesleges lenne tagadni az iránta kialakult csodálatomat, melyet nem elsősorban újszerű, soha nem tapasztalt ízek parádés felvonultatása, semmint inkább a nagybetűs harmónia titokzatos létrejötte eredményez. 

(Ratebeer link)

Rince Cochon

Rince Cochon (8,5%): Puha, krémes habbal a tetején csordogál a pohárba e mind külleme, mind íze alapján ideális szilveszteri italként fogyasztható főzet. Erőteljes, kissé szúrós szagú, fanyar élesztő uralja a képet, mely mögött egy igen élénk, csípősen savanykás, lényegében számottevő utóíz nélküli test húzódik. Meglehetősen homogén ízvilág, ez azonban nem gátol meg abban, hogy egy kellemes darabként gondoljak rá vissza a későbbiek során. 

(Ratebeer link)