Westbrook Vanilla Tree Dubbel

Westbrook Vanilla Tree Dubbel (7,5%): Aznap este, mikor ennek a típusnak az elfogyasztása mellett döntöttem, egy testesebb, kellemesen édes, a hidegebb esték beköszönésének méltó fogadtatására szolgáló főzetet szerettem volna elkortyolgatni, s csak remélni tudtam, hogy ez a vaníliababon és tölgyfacsipszen érlelt dubbel ehhez éppen ideális lesz. Így is történt. 

Színpompás, vöröses reflexeket megcsillogtató barna teste fölé nyugodt habkorona telepszik, mely később csipkés lenyomatot hagy a pohár falán minden egyes korty után. Illata szinte azonnal megerősített az előzőekben felvázolt tervem sikerességének hitében, fantasztikusan gazdag és meglehetősen komoly, méltóságteljes aromák ezek, melyek kétséget sem hagynak afelől, hogy remek ízélményben lehet részünk a továbbiakban. Tölgyfahordó és faszén képei sejlenek fel azonnal, melyekhez sietve csatlakoznak az édeskés benyomásról gondoskodó mézeskalács-fűszerkeverék, fahéj, szegfűszeg és csipet vanília összetevői olyan kifinomultan, túlzásoktól mentesen és kóstolásra csábítóan, amennyire csak lehetséges. 

Íze ugyanilyen szórakoztató és elbűvölő: a faháncsos benyomás alapvető jellegzetessége, de csak mintegy a füstös atmoszféra megteremtőjeként van jelen, egyáltalán nem nyomja el a mézes és vaníliás, szilvalekvárt idézően harsány és cukorkásan selymes zamatokat, melyek a bizsergető alkohol pártfogásában teljesednek ki igazán. Soha nem ittam még olyan sört, melyben az érlelés során kialakult fás jellemvonások ennyire lágyak és harmonikusak lettek volna. Nem túlzottan testes, se nem nyomasztóan telt, vagy émelyítő, épp ideális, akárcsak a szénsavtartalma, mely szinte nincs is, ehhez a karakterisztikához azonban tökéletesen passzol. 

 Minden igényt kielégítően finom és különleges, egyáltalán nem giccses, az újdonság egyre ritkábban előforduló erejével ható ínyencség, mely természetesen egy kifinomult desszert szerepében sem vallhat szégyent. 

(Ratebeer link) 

Cigar City Maduro Oatmeal Brown Ale

w

Cigar City Maduro Oatmeal Brown Ale (5,5%): A kupakjától megszabadítva tekintélyes mennyiségű szén-dioxid hagyja el az üveget, valamint egy kiadós aromabomba, mely által egy intenzív, kávés illatfelhő alapozza meg a hangulatot. Gesztenyebarna színe kezdetben fel sem tűnik a fénysebességgel fejlődő és évszázadokig kitartani látszó, szivacsos habpaplan alól, igen hosszú percek telnek el, míg sikerül megtölteni a poharat, bármennyire óvatosan is próbálkozzunk. Kakaó, kávé és alkohol éles aromája töltik be a teret, pörkölt illatok végtelen Kánaánja ez.

Belekóstolva aztán kissé meglepetten tapasztalhatjuk, mennyire élénk, kólához hasonló szénsavtartalommal és mérsékelt testességgel bír, bár az előzmények fényében erre azért számítani lehetett. (Abban sem vagyok biztos azonban, hogy ez a típus alapvető jellemvonása és nem csupán az adott üveg sajátosságait volt szerencsém megtapasztalni.) Ódon, földes ízeit kakaó és kávé bársonyossága keretezi, mindezt lágy maláta selymesíti, valamint pirított, füstös színezet árnyalja. Egy halvány gyümölcsösség szintén megfigyelhető, az alkohol korábban érezhető aromája azonban korántsem fedezhető fel ilyen egyértelműen. 

Minden bizonnyal kitűnő választás lehet valamiféle karakteres szivar mellé, mint ahogyan alkotói párosításra vonatkozó javaslata is ezt támasztja alá. Jómagam az efféle élvezeteknek történő hódolás nélkül is rendkívül elégedetten kortyolgattam, könnyű fogyaszthatósága mellett ugyanis egy karakteres és igazán ízletes sörről van szó. 

(Ratebeer link) 

Weyerbacher Double Simcoe IPA

Weyerbacher Double Simcoe IPA (9,0%): Sötét borostyán, opálos színéhez foghatóval csak a kategória legnagyobbjai rendelkeznek, mindenesetre már jó előre belopja magát a szívünkbe, még azelőtt, hogy a mázsányi komló jelenlétének bizonyítékaként előtörő nehéz gyantás, néhol ecetes savanykásságba, majd hagymalekváros édességbe, mézes élesztősségbe átcsapó illatáradat teljesen levenne minket a lábunkról.
Sziruposan indul, masszív test fogad minket, melyet természetesen az amerikai komló szivárványszínű, agresszív keserűsége, valamint a fenyőerdők csak hódok által tapasztalt, ebben a formában azonban számunkra is hozzáférhető íze ural egy enyhe, citrusos érintéssel. Minden kortyot öntetszerű, mézes édesség övez, mely csodásan kiegyensúlyozza az összhatást, remekül kerekíti le az ízeket. Mindez egy átható, élesztős lepelbe burkolva, melynek maradványai egyébként jól láthatóvá is válnak a pohárban. 
Egy gyengédnek a legkevésbé sem mondható, markánsan keserű, mégis gazdag és rendkívüli módon élvezhető ízvilág, mely egyértelműen a műfaj legnagyobb remekei közé emeli ezt a mesterművet. 

(Ratebeer link)

Founders Dirty Bastard

Founders Dirty Bastard (8,5%): Elegáns, mahagóni színe van, habja pedig bézs, krémes és nagyjából egy ujjnyi vastagságban állapodik meg. 
A fő csapásvonalat a kakaópor bársonyos illata jelenti, melyhez csatlakozik egy huncutul édeskés, zselés szaloncukor, gyümölcslekvár, egy kevés rum, szárított narancs aromája, melyek alapján talán nem tűnik túlzásnak, ha azt mondom, egy egészen különleges és egyedi illattal operál, melyhez foghatóval ritkán találkozhatunk. 
Selymes ízében visszaköszön a kakaó és kávé, minőségi étcsokoládé és egy kevés szivarfüst alkoholos támogatású jelenléte, majd egyfajta édes zöldséges utóíz következik egy vékony, gyógynövényes-komlós réteggel. Mindez egy közepes testben és mérsékelt szénsavtartalommal, korántsem visszafogott, vagy felejthető ízélményt produkálva. 

(Ratebeer link)

Green Flash West Coast IPA

Green Flash West Coast IPA (7,3%): Borostyán színben fordul a pohárba ez az amerikai különlegesség, mely odaát igen nagy népszerűségnek örvend, s a kategória egyik legnagyobb királyaként tartják számon. Ennek fényében érthető, ha én is a legnagyobb kíváncsisággal készültem az általa keltett benyomások fogadására. 

Illata a már jól ismert elemeket hordozza magában, annak is egy intenzívebb, vehemensebb formáját: a komló virágos, gyantás és egészen halványan gyümölcsös vonulataiért többféle típus a felelős.

Ízében is meghatározó ez a többrétűség, leginkább azonban a fenyős aromák állnak a középpontban, némi grapefruitos színnel gazdagítva kissé az egyébként nem túl gyümölcsös összképet. Az édeskés jelleg tehát ez esetben kevésbé meghatározó, az idő előrehaladtával bár e téren fokozatos változás figyelhető meg, azért mégiscsak a komló mindent felülíró, karcosan sós árnyalatú jelenléte uralkodik. Ennek eredményeképpen egy kissé talán túl száraz, közepesen testes ital képe bontakozik ki, mely minden tekintetben egy vérbeli, keményvonalas IPA. 

Az amerikai kézműves sörszcéna iránti elfogultságomat félretéve azt kell, hogy mondjam, örültem volna, ha meg tudom győzni magamat afelől, hogy a kategória legkiemelkedőbb versenyzőjét volt alkalmam elfogyasztani, ezt a mondatot azonban a paletta megannyi csodálatos tagja nyújtotta fantasztikus ízélmény átélése némiképp hiteltelenné tenné. Ennek fényében csupán azt jelenthetem ki feltétel nélkül, hogy egy elképesztően erős karakterű, remekbe szabott főzetről van szó, melyet a magán viselő stílusjegyek szerelmesei joggal magasztalnak az egekig. 

(Ratebeer link) 

The Lost Abbey Judgment Day

The Lost Abbey Judgment Day (10,5%): Méltóságteljes üvegének címkéje igazi remekmű, egész megjelenése tiszteletet parancsoló, az ennek megfelelő lelkiállapotban, a kellő áhítattal láthatunk tehát hozzá erényei feltérképezéséhez. 

A pezsgős dugótól megszabadítva rendkívül tömény illatokat enged szabadjára, ha eddig kételkedtünk volna, ezt követően világossá válhat számunkra, hogy nagy fába vágtuk a fejszénket - hatalmas formátumú sörhöz van szerencsénk. Miután habja kiteljesedik és felveszi végső formáját a rubinvörös árnyalatú, sötétbarna testre telepedve, az az érzésünk támad, hogy talán hónapokig is képes lenne megmaradni ebben a magasztos pózban. Komponálni sem lehetne szebbet: cappuccinóhoz hasonlatosan puha és krémes,  bézs színben pompázó korona. 

Az illatok közben önálló életre kelnek, és egy pillanatig sem engedik tétlenkedni szaglószervünket. Dió és mogyoró, étcsokoládé - egyenesen zserbót idéző benyomások -, majd egy csipetnyi vanília és fahéj, sötét gyümölcsök túlérett változatai, valamint illatos alkohol édesítik tovább az összképet. 

Rendkívül súlyos, érleléshez ideális, Trappistes Rochefort 10-hez fogható ízélményben lehet részünk a jellegéből következő óvatos kortyolása közben, hasonlóan édes, desszertszerű jelleggel, valamelyest talán kevésbé testes, ám határozottabban kesernyés lecsengésű zamatokkal. A belefőzött mazsola szelíden árnyalja a képet, csakúgy, mint a komló minduntalan felbukkanó végszava. Egyébiránt a szirupos édességtenger főszereplői az aszalt gyümölcsök (szilva, datolya, füge, stb.), a kekszes, kávésan pörkölt malátabomba és az alkohol természetes hatást keltő, szinte elvárt jelenléte. 

Nagy elvárásokat tápláltam iránta, melyeket tökéletesen be is váltott. Az utóbbi időben elfogyasztott típusokhoz képest mindenképpen masszívabb, nehezebb darab, mely talán kissé még várathatott volna magára a hidegebb hónapok beköszöntéig, egy örömteli esemény megünneplésének azonban páratlanul tökéletes eszközeként mutatkozott. 

Egy rajongóval mindenképpen többet számlál ezentúl a kaliforniai főzde követőinek tábora. 

(Ratebeer link)